Az emlékülésen a PPKE BTK Esztétika és Kreatív írás képzésein végzett irodalomkritikusok és szépírók, valamint a képzések oktatói beszélnek Esterházy Péter írásművészetéről.
2016. december 2-án (pénteken) 17 órától a Méliusz Központi Könyvtár (4025 Debrecen, Bem tér 19/D.) földszinti előadójában mutatjuk be Somogyi Gyula Metakritika. A magyar kritika alakzatai az ezredforduló után című, a Műút-könyvek sorozatában és a Miskolci Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent könyvét.
Holnaptól ismét új szerzőgárda jegyzi a Nőtérfél rovatot: fél éven keresztül csütörtökönként Ferencz Mónika, Istók Anna, Kállay Eszter, Magyari Andrea és Vida Kamilla írásait olvashatják majd, akik az alábbiakban mutatkoznak be.
A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a varsói Óvárosi Kultúrház (Staromiewski Dom Kultury, SDK) között 2014 júliusában indult el az az intenzív kapcsolat, amelynek eredménye számos fordítói műhely és irodalmi rendezvény, publikáció mellett a a Műút portál tematikus hétvégéje is: szombaton és vasárnap azokat a fiatal lengyel és magyar szerzőket mutatjuk be, akik idén részt vettek a FISZ nyári irodalmi táborában rendezett fordítói műhelyeken Visegrádon.
A Műút a könyvtárba vezet című beszélgetéssorozat 47. rendezvényének vendége 2016. november 25-én (pénteken) 16:30-tól Menyhért Anna író, kutató (Amszterdami Egyetem), akit elsősorban Erdős Renée-ről írt regényes életrajzáról kérdezünk.
A Műút nyolcadik évadában járó beszélgetéssorozatának következő vendége 2016. október 25-én (kedden) 16:30-tól a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban (3530 Miskolc, Görgey A. u. 11.) a SzIF Online.
A Pesti Bölcsész Akadémia nem titkolt hivatása, hogy megmutassa a széles közönségnek, miben rejlik a fiatal kutatók számára a bölcsészettudomány szépsége és öröme. A programsorozatot a hallgatók és az oktatók közös lelkesedése hívta életre. Ennek jegyében az ELTE BTK doktori iskoláinak hallgatói nyilvános előadásokat, kurzusokat tartanak a legkülönfélébb témákban.
Az előadók kutatási eredményeikről, kedvenc témáikról beszélnek, bemutatják az őket foglalkoztató kérdéseket és megosztják saját olvasataikat, megformált véleményüket az érdeklődőkkel, majd az előadásokat követően beszélgetésre hívják a közönséget.
A Műút nyolcadik évadában járó beszélgetéssorozatának következő vendége 2016. október 19-én (szerdán) 17 órától a Helynekemben (3530 Miskolc, Széchenyi I. u. 30.) a Prae.hu.
A Műút nyolcadik évadában járó beszélgetéssorozatának következő vendége 2016. október 18-án (kedden) 17 órától a Helynekemben (3530 Miskolc, Széchenyi I. u. 30.) a Litera.