Wirth Imre

Wirth Imre

Író, 1964-ben született Budapesten.

Holt tér

Az asztalon felfordult lapok, a visszavonuló idő csapta le. A hűtőben az üres üvegekre Vadász árnya hull: íját feszítve, söröskupakkal lő át az űrödön. Véletlen ez.

A lebegés

földbecsapódást, porfelhőt, lángoló szérűt mutat a vágytalan mozdulatlan keresője...

Harsogó

Az ég morzsolódik fenyők ágbogán, lehulló szóbogarak zizegnek még kicsit — alkonyatkor egy pillanatra még ma is kitágul a ketrecünk.

Ellobbanó

gyufaszál emlék-vakfoltjai, a csöndet hétvégeken nélküled bontja ki, a varázskört átlépve fordul a képzelet, talált hajszálad lebeg a küszöbök felett.

Mehetünk

                             felőled, parázsló felejtés puha esőben, mint a Côte d’Azur-os éj, mely reggel újra csak fel-felsír tebenned, s vizes hajadról a gyász a szádra rebben.

Az álom

Mint elfelejtett bádogedénybe, rúg a szétfolyó dimenziókon éjjel átütő evidenciákba, alszik a dermedt nyilvánvalóban, szemhéjait a holt fény cibálja.

A sírásig terjedő sávban

Anyuka hálóingét kirágták a molyok. Anyuka olyan sokat feküdt az ágyban mozdulatlanul, hogy már hallani vélte a folytonos monoton zizgést a ruhaszövetben, s mikor félálomban ledobta magáról a tömött dunyhát, hogy lebegve körüljárja a lakást, szövet szövethez simult, és a véráram bugyogva sodorta magával a rágcsálást a szíve felé.