hamar fölénk nő a táj és
köd leszel — vakfoltot ölelő látás.
elfütyül mellettünk a szél.
aztán mind elfelejtünk újra
megszületni.
és repülők jöttek,
bombákat tátogott az ég.
a méhedben éltem akkor,
szó nélkül, ahogy
a talaj rezonál;
ellenkezik.
itt szélesül el minden.
felénk füstöl az avar és
két part közt reng a föld.
fátyolt köhög a völgy ilyenkor,
hogy ne kérdezd,
mit ér háton a tekintet.