Mert eldőlhettek délelőtt az Ikrek, S nem tart építményt elsöpört alap, S egyetlen apparátuslakta szintet Sem rejt már tornyok méhe: térfogat – Behódolt égbolt, pásztázhat tekintet, Hol Ikrek álltak, az a sáv szabad. Borzolt bordáik úgy merednek…
Reggel kilenckor, egy órával indulás után a társulat hangulata a gépen olyan árnyéktalanul derűs, mintha a legtökéletesebb nyaraláson hirtelen ráeszmélnénk, hogy mostantól ez lesz az életünk. Végig vakáció. Pedig ennek pont az ellenkezője minden egyes turné végére bebizonyosodik, mondom fájó szívvel. Az én jegyem egy ismeretlen, hatvan körüli olasz asszony mellé szól, aki végig nem szól egy kukkot sem, el van mélyedve a tabletjében. Én meg alszom. Amikor ki lehet csatolni az öveket, Sulyok előrejön, és egyfolytában azt mantrázza, hogy Teatro Argentina, Teatro Argentina. Nagy trófeának tűnik a karrierjében ez a színház.
Tárkány, az Elvis-frizurás főpolgármester
Megnézte az óráját: már öt is elmúlt.
Késik a vásárból, de úgyse kezdik nélküle
A gyertyagyújtó ceremóniát, igaz?
Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
