Szekrényes Miklós

A srácot kiállítják, mert szándékosan megrúgta a bírót. Tajtékzik, nem akar lemenni a pályáról. Az edzője rángatja le, de közben ő is üvölt a bíróval. A srác leveszi a mezét, félmeztelen ül a kispadon. Az edző már egészen közelről ordít a bíró arcába. Be kell mennie az öltözőbe, mondja nyugodtan a bíró. Nem megyek be, üvölti a srác. Közben már vagy tizenöt ember veszi körbe a bírót. A többség őrjöngve fenyegetőzik, néhányan szótlanul hallgatják. Nem egy csapathoz tartoznak. Vannak a narancssárgák, és vannak a kékek. Be kell mennie az öltözőbe, ismétli a bíró. Nem megyek be, bazmeg, mondja a félmeztelen, narancssárga nadrágos játékos.

Mikor Noémitől megjön a mél, hogy szét akar nézni a környéken, azonnal tudom, hogy Szalonnára viszem, azaz dehogyis viszem, vitetem magam, mert ő vezet. Önző vagyok. Látni akarom azokat, akiket már egyszer megöltem, látni akarom újra gyilkosságom valóságos és elképzelt helyszíneit.

A legfelső emeleten, a bőrosztályon kezelnek hónapok óta. Szemben velünk az elmebetegek folyosója. Rémülettel töltenek el az onnan kiszűrődő hírek és hangok. Menekülök a nyolcadikról, amikor csak tehetem. Segítek például a liftes néninek. Rosszul vagyok, sajnos, a folytonos liftezéstől, az ágyamat telehányom paradicsomlevessel. A doktor bácsi haragszik rám, a további segítést megtiltja.