Szávai Attila

Vasárnapi buszmeleg. A jármű hangosan szisszent, miután megáll. Egy megfáradt gép olajszagú sóhajtása. Hétvégente az öregebb buszokat járatja a vállalat. Régi, idegen buszok, idegen sofőrökkel. A buszmegállóban ácsorgók sorba rendeződnek, a szatyrok, táskák és hátizsákok billegve haladnak fel a lépcsőn. A felszálló idős nők szorítanak egyet a szatyorfüleken, mikor megkérdik a sofőrtől, mutassák-e a személyi igazolványukat. A sofőr nem kéri. Viszont minden második jegyvásárláskor visszakérdez, nem ismeri jól a környéket. Ilyenkor nyomtatott listát vesz elő, mutatóujját függőlegesen csúsztatva a papíron keresi a megfelelő megállót. Többen kinéznek a sorból, nem értik, miért haladnak ilyen lassan.

Hakim a tengerben lebeg. A 33 éves szír férfi borostás arcát az égre emeli, sűrűn pislog, a sós víz csípi a szemét, nincs hozzászokva. Arra gondol, hogy talán valójában az őt és családját körülölelő tenger az ég, és a felettük feszülő kék égbolt az igazi tenger. Felhőszigetekkel, felhőkontinensekkel, melyek gyorsan változnak, más, nem emberi idő szerint. A kislánya és a felesége is itt vannak körülötte, valahol egészen közel, ez megnyugtató, jóleső érzés. Nem érzi hidegnek a tengert. A mélykék égen repülőgépek kondenzcsíkjait látni, mint apró, távoli csónakok keltette fodrozódásokat a nagy víz felszínén.

A folyóparton kisgyermekes család. Egészen közel a vízhez. A kislány kagylóhéjakat gyűjt, mert lenyűgözi a természet, az apuka kavicsokat keres, kacsázásra alkalmas alakúakat, hogy azokat eldobva egyrészt szórakoztassa magát, másfelől bekapcsolt nála a régi reflex. Egy, a gyerekkor ősi, mitologikus mélységeiből eredő megfelelési kényszer, mely szerint az igazi férfi kiválóan tud kacsázni. Édesanyjától hallotta ezt.

Kimész a fürdőbe. Útközben mondod, hogy franciapirítóst ennél, mert van valami a tükörtojás sercegésében a végtelenből. Meg hogy minden tükörtojás egy mandala. Talán nem ezt mondod, mert csorgatod odabent a vizet, de ezt értem. Tükörtojás. Sercegés. Végtelen. Mandala. Ezt rakom össze, miközben az ágyban a lepedőgyűrődések domborzati térképét vizsgálom, a kanyonokat, fennsíkokat, dombokat, majd arra gondolok, hogy a Pilis is talán egy ilyen nagy, régi gyűrődés egy óriási, emberi léptékkel fel nem fogható lepedőn. Eszembe jut néhány éjjeli mozdulatod, melyekkel átalakítottad a lepedő aktuális domborzati viszonyait. Minden reggel új országban ébredünk, minden éjjel új világot hozunk létre, új és új geológiát egy azonos ideológia mentén. Egyszer akartam ezt normálisan elmondani, te a bal melledre tetted a kezem, finom célzásként, majd behunytad szemed. Szempillarobajlás.