Jó utat
Negyvenegy évvel ezelőtt Hector nagybátyám azt mondta, elutazik stoppal Spokane-ba; aztán kisétált az ajtón és eltűnt. Én mindössze hétéves voltam, és ő volt a kedvenc rokonom. Ma hetvenkét éves lenne. A rezervátum néha-néha dolgozgató, kékgalléros alkoholistájaként ment el; de ha nem veszik nyoma, mára valószínűleg kijózanodott volna, és a törzs idősei közé tartozna. Az indián férfiak úgy éltek, mint a vadlovak: gyönyörű, veszélyes szárnyalással, míg valami külső erő — valami metaforikus cowboy — be nem törte őket. Úgy képzelem, Hector öregemberként vezető táncos lett volna szinte mindegyik pow-wow ünnepségen. Valószínűleg olyan kövér lenne, mint én most. Indián fickók két méretben léteznek: vannak a vékony, androgün fiúk, akikért megőrülnek a lányok és az idősödő férfiak, akik hatalmas hasukkal, vézna combjukkal és őskövület lábukkal úgy néznek ki, mint egy túltáplált csirke.