Rácz Leonóra

Rácz Leonóra

Rácz Leonórának hívnak, idén lettem a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium tanulója, 14 éves vagyok. Első osztályos koromban írtam egy verset, amivel két évvel később indultam egy debreceni versíró pályázaton, és második helyezést értem el. Költői pályafutásomat akkor inkább szögre akasztottam és maradtam a versek és mesék olvasásánál. Közben leírogattam a kalandosabb álmaimat, rajzoltam hozzá, megpróbáltam beleszőni mindent, amit addig olvastam. Ültem hát a kakaós csigával, málnával és tejjel magam mellett és azon törtem a fejem, hogyan tudnék én is úgy rajzolni, mint Róna Emy. Egyszer még egy regény írásának is nekiveselkedtem. Ezt aztán soha nem vetettem papírra, de nem felejtettem még el, nem is hiszem, hogy valaha el fogom. A novellaírással utána is kacérkodtam, a soproni Így Írok Én írópályázaton 2017-ben első, 2018-ban második helyezett lettem novella kategóriában.

Meghalsz te is, Esti…

Meghalsz te is, Esti Te, ki szürke kis szállodák éjeinek lovasa vagy Te, ki a halállal karöltve csavarogtál macskaköves, kacskaringós utcácskákon Hol virágillattól és szökdöső fényfoltoktól ázik az éjjel És kacagtatok e cicomás, sáros, furcsa földvilágon Meghalsz, Esti, pedig láttál…