Pollágh Péter

Minden este szúrnak. Nem tűvel,
de átpiszkolt, álnok szilánkkal.
És töltenek: rém-álomgázzal,
mint egy szolga lufit, aztán minden
szemét reggel még ki is szúrnak.

Carmene kezet csókolt. Tiszta vér volt
a két hernyója, ő úgy mondta: a szája.
Menthette a vagyonát, sok-sok tonnát,
meg utolsó, életben maradt fiát.
Az arcán végig ott ült a látszat.
Ütném szét a szemét, kurva szádat.

Jövőből érkezett miskolci lány.
Oroszfejű, szöghaja kontyban.
Szemében viszi a kéket, sok lopott
tengeri mélyet.
Az álmok menyecskék, súgja,
valaki elveszi őket.