Kabdebó 80
Mindig biztos voltam benne, hogy a legnagyobb buli irodalomtörténésznek lenni. Elvégre a „művelt nagyközönséget” kevés dolog érdekli jobban, mint a híres emberek magánéletének részletei, márpedig az irodalomtörténész mi mással is foglalkoznék, mint épp ezzel? Meg aztán ott van az, hogy bármikor belefuthat egy okos autodidaktába. „Irodalomtörténész vagy? Figyelj, akkor biztos tudod, hogy József Attila öngyilkos lett. Nem tudtad? Most olvastam róla a neten, ha akarod, elmesélem. Figyelj és tanulj…!” Docendo discimus. Vagy: „Figyelj, te nem tudom, hogy vagy vele, de ez a modern költészet, ez nagyon gáz. Nincs semmi mondanivalójuk, összevissza szavak egymás után, még csúnya szavak is! Hát hol vannak a nagy érzelmek, a nemes eszmék, a szép magyar nyelv…?” Vagy: „A kedvenc szerzőm? A plébános azt mondta anyukámnak, hogy olvassunk Wass Albertet. Azóta megváltozott az életem! Egymásnak olvassuk föl esténként anyukámékkal a konyhában, és megtelünk magyarsággal!”