Olty Péter

Nincs lelki bujócska, szimmetria, susmus, szájgőze a lélek — angyalfejű krampusz. Virgácsa kibújik, azzal nyom a falhoz — bámulja a követ az angyalfejű krampusz.

Túl nagy hévvel akartam azt a tripla lutz-ugrást. Ikarusz-szerű elánnal szúrtam, hogy Nyikoláj szavával éljek. Így bírálta a pengetechnikám a kínnal nyert juniorselejtezőkön.

Ha nincsen Isten, akkor a létezők szerint kerestem. Minthogy az elme csak a létezőket bírja tagadni. Ám ha létező, akkor csacsiság azon zokogni, hogy meghalt.

Föltekint. Meg kell valahogy köszönni azt a páncélt. Hátha a Láthatatlan adta kölcsönbe, hogy a durvaságtól megmenekítse.

Bár a felszin alatt homály van, és a tárgylátás nehezebb, szonárja révén képes fogni a titkos ultrahangot, mely fajtársairól verődik vissza.

Hugi térde közé ült az a vak diák a gitárral, a zsúfolt, dél-londoni pubban. Nagyon összeszorultunk — úgy szardíniák módján, majd még szorosabban...