Olty Péter

Nincs lelki bujócska,
szimmetria, susmus,
szájgőze a lélek —
angyalfejű krampusz.

Virgácsa kibújik,
azzal nyom a falhoz —
bámulja a követ
az angyalfejű krampusz.

Túl nagy hévvel akartam azt a tripla
lutz-ugrást. Ikarusz-szerű elánnal
szúrtam, hogy Nyikoláj szavával éljek.
Így bírálta a pengetechnikám a
kínnal nyert juniorselejtezőkön.

Ha nincsen Isten, akkor a létezők
szerint kerestem. Minthogy az elme csak
a létezőket bírja tagadni. Ám
ha létező, akkor csacsiság azon
zokogni, hogy meghalt.

Föltekint. Meg kell valahogy köszönni
azt a páncélt. Hátha a Láthatatlan
adta kölcsönbe, hogy a durvaságtól
megmenekítse.

Bár a felszin alatt homály van, és a
tárgylátás nehezebb, szonárja révén
képes fogni a titkos ultrahangot,
mely fajtársairól verődik vissza.

Hugi térde közé ült az a vak diák
a gitárral, a zsúfolt, dél-londoni pubban.
Nagyon összeszorultunk — úgy szardíniák
módján, majd még szorosabban...