Haragszom rád,
mert itt hagytál minket, asszonyt,
gyerekeket, tanítványokat, a temetésedre
sem mentem ki a csepegő esőben, csak
hónapok múlva, kerékpárral, virágot
vittem neked a napsütésben.
uborkaszeletekkel az arcomon fekszem
a gödrös kanapén lehet nem vagyok éppen
maszkulin látvány de talán eltűnnek a
másnapos táskás karikák mire a felolvasásra megyek
ahová te nem jössz el pedig én csakis miattad
hajnalban a bár bezárt és léptetek
tovább egy körúti presszó felé utolsó
szendvicsedet gábornak adtad és
harmadszor is megkérdezted a lány
nevét mert az agyad kiürült már
huszonnégy órája talpon voltál és
bizony kemény éjszaka állt mögöttetek
válladra terítettem a zakómat
így is fáztál csak a szemedből
sütött rám valami forróság
oly régen éreztem már ilyet
Az első intésre otthagyta a pasiját, amikor a kocsmai szemkontaktust követően jeleztem a fejemmel az ajtó felé. Elmentünk a bárba, ahol pár éve zenéltünk. Útközben hazaugrottam pénzért. Talán bejött volna velem, ha hívom, de nem hívtam, anyáméknál laktam akkor. Ittunk a bárban. Sosem láttam még olyan bársonyos bőrt. Aztán megjelent pár haver és elcipelték mellőlem a közeli építkezésre és megerőszakolták. Másnap megtudtam, hogy engem akart feljelenteni: látta, hol lakom. Adtak neki pénzt, sokat, hogy hallgasson. De úgy érzem, mintha én is megdugtam volna akkor éjjel. És gyötör a bűntudat.