Menyhért Anna

Menyhért Anna

író, irodalomtörténész, kulturális-tudományos vállalkozó. Az ELTE oktatója, a MISZJE igazgatója, az 5K Központ igazgatója és kreatív írás tanára. Több mesekönyv, tanulmánykötet és egy verseskönyv szerzője. Kutatási területe a traumaelmélet, a 20. századi irodalom, a női irodalom és a genderelméletek. (Szőcs Petra fényképének felhasználásával)

„Egy munkanap odalent”

— Na, milyen volt a látogatás? — kérdezte Aliz. Mira korán reggel ment be dolgozni, mire Aliz is beért, már javában írta a cikket. — Mindjárt meglátod, húsz perc, és elkészülök — nézett fel a számítógéptől. — Rendben!

Az irodaközpont

A külső ajtó után a belső ajtónál is megvártuk a berregő hangot. Az ajtó kinyílt, bejutottunk az irodaközpontba. Több százan dolgoznak itt, mindenki a maga munkaállomásán. Egy helyiségre tíz állomás jut, és a helyiségeket üvegfalak választják el egymástól. Keskeny folyosók keresztezik az épületet csillag alakban, s a középpontban metszik egymást. Az épületből négy irányba vezet út, a két fő folyosó végén található kiléptető ajtós átjáróknál. Az egyik oldalon, ahol beléptünk, a belső udvar található, ez a tulajdonképpeni kijárat. Szemben vele, a főfolyosó túlsó oldalán van a kantin, itt ebédelnek a dolgozók. Tízes csoportokban, munkahelyiségenként mennek enni, a csoportok ötpercenként indulnak. Amint az egyik csoport tagjai elfoglalják a helyüket az asztaloknál, indulhat a következő csoport. A másik főfolyosó egyik végénél a hálókörzetekbe lehet átmenni, ugyanígy tízes csoportokban, a másik végénél pedig a könyvtárba. A középpontban található a felügyelői állomás. Az épület nagyon világos, ez megkönnyíti a munkát, de a munkatársak nem láthatnak ki, ugyanis a falaknak csak a tető alatti felső harmada készült üvegből, illetve a tető felső része is.

Találkozás

A felettesemet el sem tudtam érni, bejárásra ment a kapukon kívülre. Csak a parancsot olvashattam el újra és újra: Csáki Mira, 29 éves újságíró. Újonc, sosem járt még itt. Cikket ír rólunk, a mindennapjainkról, a munkánkról, a körülményeinkről, a hangulatról. Mutassam be neki a rendezettséget, a fegyelmet. Kísérjem el a kantinba ebédelni. Vigyem el a könyvtárba. Egészében töltsünk együtt egy békés, kellemes, színes napot.

Utazás

Hétfő hajnalban Mirát telefoncsengés ébresztette. Sötét volt, bőven lett volna még ideje aludni, félálomban először azt is hitte, az ébresztőóra csörög, aztán meg azt, hogy rosszul állította be. Mire felvette a telefont, már le is tették, de a csöngetés azonnal újra is kezdődött. Felült, sőt, meg is ijedt, mi ilyen sürgős. Alíz volt az.

„Hétvégén Apa is kimegy a játszóra”

A kék-rózsaszín virágmintás abrosszal borított asztalon alig hallhatóan koccant a csésze. Mira felállt, nyújtózott, kilépett az előszobába. A tükörben az arcát fürkészte, a sminkje rendben volt. Megigazította a haját. Térdig érő kék átmeneti kabátot vett, sötétkék gombokkal, a derekán szoros övvel. Hűvös őszi szél fújt odakint.

Valaki más

Hetekig nem vettem észre semmi változást, mígnem egy napon arra lettem figyelmes, hogy a bozót mintha ritkásabb lenne, mint korábban. Egy ideig nem tulajdonítottam jelentőséget ennek. Lényegtelennek tűnt, ahogy egy idő után maga az álom is: megszoktam, hogy ezt álmodom, és már nem is fárasztott ki annyira, mint az első hetekben. Főleg, úgy vélem, azért, mert alábbhagyott a rettegésem. Nem volt tétje a dolognak, hiszen az ajtót egyik alkalommal sem találtam meg. Így először elfásultam, később viszont már vártam is az álmot, mint kisgyerekek az esti mesét. Elhelyezkedtem az ágyamban, és tudtam, megint kikerülök a kerítésen túlra, újra átélhetem a szabadság semmihez sem hasonlítható érzését, amelyről korábban sejtelmem sem volt — és amelyhez képest a bozótharcos rész kismiska volt, megérte. Kissé el is magányosodtam, vacsora után nem maradtam ott a kantinban egy kis beszélgetésre, sakkpartira a bajtársaimmal. Siettem haza, álmodni.

A boríték

Úgy indulok, mintha parancsot teljesítenék, akár egy normál munkanapon. Felkelek, felöltözöm, reggelizni megyek a kantinba. A főirodán átveszem a feladatomat: kiderül, hogy kiküldetésbe kell mennem, a kapun kívülre. Megkapom a menetlevelet, a benzinjegyet, a kocsikulcsot, és az aznapra szóló kapunyitó kártyát. Látom a borítékon, hogy este hét óráig szól a kilépési engedélyem. Késésében vagyok, a kantinban két beosztottam is feltartott valami ügyes-bajos dologgal. A kapunál viszont ellenőrzik majd, hánykor léptem ki, és tudják, mennyivel korábban vettem át a borítékot. Úgy döntök, hogy csak a kapun kívül nyitom majd ki a borítékot. Tankolni megyek. A kártyával kinyitom a kaput. Odakint hihetetlen boldogság fog el. Egészen más a levegő. Más az ég kékje, más az erdő zöldje is. Fogalmam sincs, mi ez. Gyerekkoromban éltem át utoljára hasonlót, amikor nagyapámmal kirándultam. Nagy sebességgel haladok, az úton senki nincs. Száguldok, egészen elkábulok.

Álom

A repkénnyel befuttatott kis ajtó előtt álltam. Mindig tudtam, hogy egy napon rátalálok. A szívem zakatolt, a kezem reszketett. Gyerekkorom óta sóvárogtam a hegyiek világa után, azóta, mióta nagyapám először mesélt róla. Képeket is mutatott az ösvényről, mely odafentre vezetett. Ő maga egyszer járt ott. Akkoriban még lehetett oda látogatni, nagyapámat az egyik másod-unokatestvére hívta meg. Ma már az ilyen távoli rokonság mit sem számít, nem kaphatunk látogatási engedélyt.

Új beosztás

Biztonsági őr lettem lettem. Használhatom a többes szám második személyt, amikor a dolgozókhoz szólok. Az egyes szám első személy tilalma érvényes rám. A legtöbb ajtóhoz kaptam nyitókártyát. Hetente kell megújítási engedélyt kérnem hozzájuk. Igyekeztem a lehető leggyorsabban elsajátítani az új beszédszabályokat. Magamban lejátszottam előre a mondatokat, amelyeket aztán a dolgozókhoz intézek, lassan, méltósággal ejtve ki a szavakat.

Ajtók

Az ajtókat nálunk távirányítással kezelik. Berregő hang jelzi, ha be lehet menni. A siketek nem hallják, nem mozdulnak. Kaptunk több pénzt, hogy több biztonsági őrt vehessünk fel, ők kísérik a siketeket a vizsgálatra. Azt mondták, nem kell egyedül menniük, de berreg az ajtó, odaáll a biztonsági őr, és mire a kísérőik felkapdossák a kabátokat a padról a váróban, már hiába nyomják a kilincset, nem nyílik ki az ajtó. Csak akkor nyílik, ha bentről berregtetik. De nem engedélyezik, hogy az ajtót tíz percen belül kétszer kinyissák. És mire újra nyitni lehetne, már kísérik is ki a siketeket.

Nőtérfél rovatunk új tárcája.