(Elijah Chudnoff: Cognitive phenomenology. Routledge, New York – London, 2015) Márton Miklós Az megvan, amikor egész délelőtt érzed, hogy valami nem stimmel, és egyszer csak rájössz, melyik fontos levelet felejtetted el megírni? És az, amikor hosszan töprengsz egy matematikai bizonyítás…
(Virginia Dignum: Responsible artificial intelligence. How to develop and use AI in a responsible way. Springer Nature, Switzerland AG, 2019) Az utóbbi években hozzászokhattunk már, hogy nemigen tudunk akárcsak pár percet böngészni az interneten anélkül, hogy bele ne botlanánk valamilyen…
Márton Miklós írása Andrew Melnyk: A physicalist manifesto. Thoroughly modern materialism c. könyvéről a Kiskátéban
filozófiai műszóval nagyjából azt szoktuk kifejezni, hogy ha valami intencionális, akkor (egy tőle különböző) valamire irányul, képes utalni rá, szólni róla. A jelenségek rendkívül széles köre eszünkbe juthat: egy nyelv mondatai éppúgy utalhatnak valamire, mint egy halom füstölgő fa (arra, hogy nemrég még tűz égett a helyén); a gondolataim éppúgy szólhatnak valamiről, mint a festett képek; az agyam egyik, bizonyos típusú információk feldolgozásáért felelős része pedig ugyanúgy irányulhat a szóban forgó információra (vagy annak forrására), mint egy gesztus valamilyen kommunikációs cél kifejezésére. Honnan ered e sokféle formában megmutatkozó jelenség? Visszavezethető-e egy közös eredetre? Uriah Kriegel könyve e nagyszabású kérdéssel foglalkozik, és dolgoz ki rá nem kevésbé nagyszabású választ.
A kötet azon filozófiai művek közé tartozik, melyeknek már a címét is értelmezni kell. Kezdjük tehát ezzel! A címben szereplő két fogalom a kortárs elmefilozófia két központi fogalma. Intencionalitáson a filozófusok azt értik, hogy valami képes valami másra irányulni, vonatkozni rá, szólni róla. Egy gondolat mindig valamiről szóló gondolat, egy remény mindig valamire vonatkozó remény, a félelem valamitől való félelem. Az ilyesfajta állapotok, események intencionálisak, intencionalitással rendelkeznek.