Default image

Márton Miklós

(1973, Budapest) filozófus, jogász, egyetemi docens (ELTE). Doktori fokozatát 2010-ben szerezte az ELTE-n. Kutatóként az elmefilozófia, az észleléselmélet, a nyelvfilozófia és a logikafilozófia egyes kérdéseivel foglalkozik.

Mi fán terem az intencionalitás?

filozófiai műszóval nagyjából azt szoktuk kifejezni, hogy ha valami intencionális, akkor (egy tőle különböző) valamire irányul, képes utalni rá, szólni róla. A jelenségek rendkívül széles köre eszünkbe juthat: egy nyelv mondatai éppúgy utalhatnak valamire, mint egy halom füstölgő fa (arra, hogy nemrég még tűz égett a helyén); a gondolataim éppúgy szólhatnak valamiről, mint a festett képek; az agyam egyik, bizonyos típusú információk feldolgozásáért felelős része pedig ugyanúgy irányulhat a szóban forgó információra (vagy annak forrására), mint egy gesztus valamilyen kommunikációs cél kifejezésére. Honnan ered e sokféle formában megmutatkozó jelenség? Visszavezethető-e egy közös eredetre? Uriah Kriegel könyve e nagyszabású kérdéssel foglalkozik, és dolgoz ki rá nem kevésbé nagyszabású választ.

Fenomenális elmék

A kötet azon filozófiai művek közé tartozik, melyeknek már a címét is értelmezni kell. Kezdjük tehát ezzel! A címben szereplő két fogalom a kortárs elmefilozófia két központi fogalma. Intencionalitáson a filozófusok azt értik, hogy valami képes valami másra irányulni, vonatkozni rá, szólni róla. Egy gondolat mindig valamiről szóló gondolat, egy remény mindig valamire vonatkozó remény, a félelem valamitől való félelem. Az ilyesfajta állapotok, események intencionálisak, intencionalitással rendelkeznek.