Márjánovics Diána kritikája Pintér Tibor: A harmónia tébolya című regényéről (prae.hu) a legutóbbi Műútból
Márjánovics Diána: Ohati kafkaesque — Mészöly Miklós: Magasiskola című tanulmánya a Műút legutóbbi lapszámának Mészöly-blokkjából. Illusztráció: Mészöly Miklós 1964-ben. Hunyady József fotója. Fortepan.
Csaknem huszonöt éve, hogy kitört a délszláv térséget alapjaiban megrengető háború. A trauma emléke elevenen él — erről tanúskodhat két tavalyi prózakötet: Danyi Zoltán és Sirbik Attila regényei. Számos bosnyák, horvát, montenegrói és szerb szerző foglalkozott a háborús kataklizma eseményeivel, következményeivel. Miljenko Jergović, Igor Štiks, Slavenka Drakulić vagy Dubravka Ugrešić Szarajevó ostromáról, a hágai bírósági tárgyalásokról vagy az emigráns léthez kötődő identitáskrízisről szóló írásai hozzájárulnak a történelmi félmúlt megrázó történéseinek feldolgozásához. Csakúgy, mint Sirbik Attila első prózakötete, amely a háborús léttapasztalatról egy vajdasági kamasz nézőpontjából ad hírt.
Az előadások, az estébe nyúló diszkussziók és a vacsoraasztal mellett folytatott beszélgetések alkalmával különböző válaszokat kaptunk arra a kérdésre, hogy hol lehet rámutatni a magyar irodalomtörténet alakulását alapvetően meghatározó Mészöly-írás és a Nádas-œuvre egyes darabajainak kapcsolóelemeire. Pontosabban: hogyan lehet óvatosan bánni azzal a (leegyeszerűsítve hatástörténetinek nevezhető, valójában jóval összetettebb) problémával, amely a — Bagi Zsolt ironikus szavai szerint — „Mészöly nemzé Nádast” tételben határozható meg. Egyes előadásokban a magyar irodalmi kánon középpontjában álló, mára kiterjedt recepcióval rendelkező művek eltérő megközelítési módjairól is szó esett: olyan szövegek olvasatairól, mint az Emlékiratok könyve, a Saulus, Az atléta halála vagy az idén jubiláló Párhuzamos történetek.