Leber Veronika

ha a szomszéd szobában alszol is ásításaid próbálom kihallani a szél karcolásából folyosónkon átjárókat emeltünk kétes emeletek árnyékában korlátokkal védve egymást a megszólalástól érzem nélküled is óvnál engednél messze keresni a hangokat melyeket elástam

gyerekkoromban a malterban hagytam kéznyomom még mindig látszik a falon bár kezem már nem akkora vizek testvéreként keresi bennem hajlatát az anyag formára vágott keveréke vagyok a kapcsolatokból leülepedett sódernak és egyedüllétben halmozódott cementnek a magány nem szervetlen adalékanyag