ha a szomszéd szobában alszol is
ásításaid próbálom kihallani
a szél karcolásából folyosónkon
átjárókat emeltünk kétes emeletek árnyékában
korlátokkal védve egymást a megszólalástól
érzem nélküled is óvnál
engednél messze keresni a hangokat
melyeket elástam
gyerekkoromban a malterban hagytam kéznyomom
még mindig látszik a falon bár kezem már nem akkora
vizek testvéreként keresi bennem hajlatát az anyag
formára vágott keveréke vagyok
a kapcsolatokból leülepedett sódernak
és egyedüllétben halmozódott cementnek
a magány nem szervetlen adalékanyag