Megnyitom a wordöt, idegesen dobolok az ujjaimmal. Új dokumentumot nyitok meg, beírom a nevem, aztán inkább delete-elek. Előveszem a félkész novellát, és ott folytatom, ahol abbahagytam: „Odakint a sötétben sárga nyakék a szaporodó lámpások fénye”.
Hétfő délelőtt volt, amikor utoljára felmentem Vandához. A sors kegyetlen fintora, hogy Vanda már nem tartózkodott otthon, a fater nyitott ajtót. Még kegyetlenebb fintora volt a sorsnak, hogy Vanda azelőtt két héttel gyakorlatilag ott hagyott, mint a szarát a Duna-parton, amikor a Sziget fesztiválon elkapta a görcs, és én kísértem le egy üres csónakkikötőbe. Ott, a Tankcsapda-koncert előtt boldog voltam és szabad: a csajom a seggét törli előttem — senki nem állhat közénk.
