Kétségkívül mindkét mű és szerzője igen termékeny és sikeres, ám itthon eddig kevésbé ismert írók, bár Michael Chabon egy regényét pár éve kiadták magyarul (Jiddis rendőrök szövetsége), nem keltett túl nagy visszhangot, Colson Whiteheadnek pedig ez az első itthon olvasható könyve.
Ha egyszer megnéznénk, hogy ki az a szerző a világirodalomban, akiről a legtöbb tudományos és fiktív életrajz készült, és akinek az élete körül a legnagyobb számú pletyka és rejtély kering, több mint valószínűleg Shakespeare győzne. A halhatatlan angol bárd, örök kortársunk, Isten másodszülöttje, WS, géniusz földi pályán, Will a világban, a rejtélyes, a ravaszdi, a szerelmes — és még hosszan sorolhatnám azokat az utalásokat, híres műcímeket, frázisokat, amelyeknek alanya mind-mind Shakespeare, vagy talán pontosabb lenne úgy fogalmazni: alanyai mind-mind különféle Shakespeare-ek. Nincs szükség arra, hogy a Shakespeare-kultuszról hosszan értekezzek, hiszen a jelenség működésmódját és főként 19. századi magyar megnyilvánulásait úttörő módon elemezte Dávidházi Péter negyedszázada megjelent, s mára már maga is klasszikus irodalomtörténeti műnek számító monográfiája. A kultusz azonban azóta is virágzik, sőt az irodalomtörténet és -rajongás természetrajza mellett feltárható egy olyan másik, mondjuk így, másodlagos Shakespeare-történet is, amely a hajdani drámaíró mint fikciós alak megjelenéseit vizsgálná, hiszen Shakespeare kiemelt kulturális funkciója abban is megnyilvánul, hogy figurája meglehetősen gyakran válik regények, filmek fő- vagy mellékszereplőjévé. Ennek okai között nyilván az említett kulturális funkció (és nem utolsó sorban az ehhez kapcsolódó eladhatóság) is szerepet játszik, mint ahogy a szerző élete körüli bizonytalanságok, a „Shakespeare-rejtély” legendáriuma is. Valamint az a hétköznapi emberi kíváncsiság, amely bevallva vagy sem, de oly sok történelmi regény és életrajz olvasójában ott bujkál: az ilyesfajta művektől azt várjuk, hogy közelebb hozzák számunkra a hajdani legendás figurát, a válla mögül megleshessük, ahogy dolgozik, látni akarjuk otthon, papucsban, mulatozás közben, és testközelből akarjuk megfigyelni életét, halálát.
A Hagad Nahash nevű izraeli hip-hop együttes 2004-es albumán szerepel egy szám, amely a Shirat Hasticker (kb. Matricadal) címet viseli. A darab érdekessége, hogy a szöveg az izraeli autók hátulján divatos matricák kiírásaiból áll össze, azaz rövid, frappáns közéleti üzenetek, szellemes kiszólások, valamint konkrét politikai jelszavak egyvelegéből. E feliratok, vagyis a dal sorai, teljesen eltérő nézőpontokat, politikai üzeneteket, vallási és világnézeti attitűdöket közvetítenek, a dalban mégis összekapcsolódnak, rímelnek egymásra, ironikusan ellentétezik egymást. A videoklipben az együttes tagjai az izraeli társadalom különböző rétegeire utaló jelmezekben rappelik a számot: van, aki ultraortodox haredi zsidónak öltözve, egy másik mint rendőr, egy harmadik pedig arabként, és így tovább, jelenetről jelenetre jelmezt váltva, miközben az egyes szereplő által kántált sor nem feltétlenül (sőt általában nem) passzol figurájának társadalmi funkciójához.
