A Gombrowicz-sztori posztkoloniális olvasatban
Witold Gombrowicz a maga harmincöt évével már meglett ember, mikor 1939 nyarán turistaként vízre száll, hogy aztán emigránsként élje le az életét. Két elődjével nemcsak az köti össze, hogy életműve jelentős részét idegenben írja meg, hanem az is, hogy orosz alattvalóként születik. Gimnazistaként éri meg Lengyelország újjászületését, a függetlenség húsz évét hazájában tölti, de a II. világháború kitörése éppen külföldön éri. Nem tesz le arról, hogy lengyel író maradjon, ráadásul nem csak a nyelv mellett tart ki, írásai tele vannak lengyel utalásokkal. Merőben új pozícióból, új hangot megütve mind honfitársait, mind külföldi olvasóit provokálva éri el, hogy műveit külföldön is ismerjék és elismerjék. A Gombrowicz-sztori nem jöhetett volna létre a művek kvalitásai és jó fordítások nélkül, de legalább ekkora volt a jelentősége a szerző céltudatosan nagyratörő önreprezentációjának, amely előkészítette a terepet a recepciónak. Pálfalvi Lajos új könyve jóvoltából a magyar olvasó most részletesen végigkövetheti az újrakezdések által tagolt életutat, miközben átfogó képet kap a művek filozófiai és irodalmi kontextusáról.