Kassai Zsigmond

Kassai Zsigmond

(1981) író, kritikus. 2008-ig Keszthelyen, azóta Budapesten él.

Répás nyúl

Szóval eljött az ideje, hogy felelevenítsem Tamás Évi alakját, akit már az életem legelején sikerült magamra haragítanom. Sokan emlékezhetnek rá, hogy az óvodában mindenkinek van valamilyen jele. Van, akinek vödör a jele, van, akinek szívecske vagy csillag. Az én jelem viszont nyúl volt. Répás nyúl. Ami azt jelenti, hogy a szépen megrajzolt nyúl mellé oda kellett rajzolni egy kicsike répát is. Erre azért volt szükség, mert amikor az anyám az első nap elvitt az óvodába, ellentmondást nem tűrő hangon kijelentettem, hogy az én jelem nyúl lesz, semmi más, csakhogy a nyúl éppenséggel már foglalt volt. Tamás Évi jele volt a nyúl, és Tamás Évi ragaszkodott hozzá. Hát legyen nyúl, ha neki az a jó, mondta az anyám, és egy kis répát rajzolt az én nyulam mellé.