„És ez még nagyon kevés”
Kollegiális napló-bejegyzés videóval.
kabai lóránt
(1977) kisbetűs, középkorú, férfi; ír, olvas, firkál stb. (Fotó: Tóth Patrícia)
Néha Tandori Dezső verseit olvasva is eszembe jutnak furcsa dolgok
Hogy vissza ne térhess sosem,
vissza vagy el; ez, itt, kérdéstelen.
El sem hagyhatod teljesen.
Mennem, mennem, s jönnöm kell.
Jönnöd, jönnöd, s menned kell.
Már minden összejön…
Közben gyönyörűséges heavy metalokat hallgatok. Rage Against The Machine (Bullet In Your Head; Settle For Nothing), Pantera, Corrosion Of Conformity, Type O Negative. Gyötrelmes zenék, önmagukon túlbukók (ld. Töredék Hamletnek). Már minden összejön, sokszor, sokszor.
TD75
Hogy mit is jelent számomra Tandori Dezső, azt itt nem áll módomban (talán majd másutt?) elmagyarázni (mit is lehet, bárkinek, elmagyarázni? halott nyúlnak képeket?) — mindössze néhány „apróságot” szednék most csokorba (mint Salinger Buddy Glassa ama zárójeleket Seymour bemutatásakor).
Hazabeszélek
Ezúttal videóval!
Mert „nem felelnek, úgy felelnek”,
egészen zavarba is jövök a kommunikáció mint olyan minéműségét illetően, s ennek eredményeképp, meg mert semmiképp nem szeretném a világrendet tovább és jobban megzavarni, most úgy beszélek, hogy nem beszélek, de sem táncolom végig, mint még nyáron terveztem, a Gangnam Style koreográfiáját, sőt a bábszínházat sem veszem elő.
Trash, metál,
ismételgettem péntek reggel a címet, hogy írjam két szóban körbe, ami itt van, de csak kellett a harmadik is, szeretet, ahogy az a harmadik vasgyári táborunkról szóló objektívebb írásom fölött szerepel (lásd a Literán), és feleslegesnek is érzem most magyarázni, mit értek e szavak alatt, sőt kifejezetten didaktikus lenne, ha egyenként értelmezni kezdeném őket, legyen elég annyi csak most, hogy tanultam tőletek, alighanem többet, mint ti tőlem; nyitott tenyér, tiszta sor, van olyan Zóna, hol patinásan csillog a rozsda, a romok pedig célszerűek; legyen végül felírva vagy felrajzolva, akár egy zsírpapírra az enyészet szépsége, a pusztulás romantikája; és még ennél is sokkal többről van szó, drága gyermekek, kik már nem is gyermekek, hanem partnereink és társaink ugyanazon az úton, hol lenni boldogság; és hajoljatok fölém, ahogy én hajlok fölétek, ha épp rosszkedvűen aludnátok bele magatok a mélyálomba, északi szélesség 48°5’41,37”, keleti hosszúság 20°43’49,76” — — —
Portörlés
Kellőképp messziről nézve úgy tűnhet föl, nemhogy van értelme, de még hatékony is — „öröm nézni, hogy fejlődik” —, a hogyan árnyékában fellázad a halványan; dehogy fog bárki is ránézni, a korong pörög, nézzük mi, a béna csend — a vereség őszinte öröme. Mégis veszem a kalapom, hogy a matematika alapaxiómáit megkérdőjelezzem, de legalábbis kissé szelektíven alkalmazzam, és azt mondjam, hogy 1+1≠2, hanem 1+1≈2; mert ha 1=1/2+1/2, valamint 1/2=1/4+1/4, és így tovább, akkor beláthatjuk, hogy kizárólag közelítő értékeink vannak, és ebből egyenesen következik, hogy azon a legendás versenyen, melyen a teknős a táv felét kapja előnyként, nemcsak Akhilleusz nem lesz képes utolérni a teknőst, de a teknős sem érheti el soha a célt. Valaki mégis mindig nyer, helyettem is; már csak a nullával való osztást kellene megoldani.
Sirályos az égbolt, rohamtempóban zár
Mindig is el szerettem volna képzelni egy állomást, egy megfelelőt — az igazit. Ami nem feltételes megálló, de sem ideiglenesen áthelyezett felszállóhely, hanem tényleg az, ami: a név valóban pontosan jelzi magát a dolgot, és a dolog megfelel nevének.
Heti bejegyzés Kollegiális naplónkba.