Karácsonyi retrospektív két évvel ezelőttről

Elnézem a téren az utolsó kutyasétáltatók távozását, majd arra gondolok kényszeresen, hogy „valami mindig hiányzik”, meg főleg arra, hogy a kutyát nem lehet becsapni — ásom el magam, domesztikálni képtelenül dühöm, szégyenem. (Igen, mondhatod: szánalmas.) De jóformán hátat sem fordítottam, máris új barázdát szántottál. Irigyled inkább minden didergő léptem? Inkább már bele sem merek gondolni, mi minek az elegye.) Elégedettnek kell lennem; elégedett vagyok. Nekem mindenem megvan: ég, levegő, idő a felejtésre.