kabai lóránt

Kollegiális naplónkban Kemény István A te napod című versét olvassa fel kabai lóránt.

A meztelenség megjelenítését korlátozzuk. A nemi aktusok bizonyos leírásait is eltávolíthatjuk. A meztelenség és a szexuális tevékenység megjelenítésének ilyen jellegű korlátozásai digitálisan létrehozott tartalomra is érvényesek, kivéve, ha a tartalmat oktatási, humoros vagy ironikus céllal teszik közzé. Eltávolítjuk a szexuális erőszakkal vagy kizsákmányolással fenyegető vagy azt népszerűsítő tartalmakat. Ebbe beleértendő a szexuális jellegű anyagok kérése, a kiskorúakat érintő bármilyen szexuális tartalom, az intim képek megosztásával való fenyegetés és a szexuális szolgáltatások felkínálása. Megfelelő esetben a tartalmat átadjuk a bűnüldöző hatóságoknak.

mint egy elutazás, villan be hajnalban, ahogy felrémlik egy lehetséges fotográfia emléke — vonatút, a kupéban rajtam kívül csak egy fiatal lány ül, beszédes, noha kanadai angolságát alig is értem, megtudom, világutazó, világfényképező, lengyel barátjához igyekszik épp, legfrissebb albumát mutatja és mesél...

András László, Balogh Ádám, kabai lóránt Budapest–Miskolc–Nagyvisnyó 2016. május 27. Zene: Szergej Snurov

Úgy tűnik föl, mintha senki sem számolna azzal a ténnyel, hogy bár igaz, ma reggel (meg tegnapelőtt este is) az 1+1 művelet eredménye 2 volt, ez azonban semmiképp sem tehet bennünket bizonyossá abban, hogy mondjuk holnap délután fél háromkor is azonos eredményre jutunk eme „egyszerű” összeadást elvégezve. (Az az eset természetesen nem ehhez a bizonytalansági együtthatóhoz tartozik, ha eddig mindig elszámoltuk magunkat, és 1+1 axiomatikusan nem egyenlő 2-vel — mert ha viszont így történt, akkor hogyan bízhatnánk egyáltalán bármilyen számításban?)

Soha nem volt még olyan jó éve a Műút-könyveknek, mint idén: csak az első félévben hét kötetünk jön ki — való igaz, olyan se volt még, hogy egy teljes év alatt ennyi jelenjen meg; másfelől azt nem garatálja most semmi, hogy a második félévben bármit is kit tudunk majd adni.

Tegnapelőtt, ahogy sétáltam a téren át, megláttam egy árva kutyát, illetve dehogy árva volt, csak darab időre otthagyott, póráza egy oszlophoz kötve, ám egyértelmű volt méla tekintetéből, bár túl rég óta vár ugyan, de még kitartóan, épp csak kis szeretetet kunyerál, leguggoltam, beszéltem hozzá, megsimogattam, éhesnek tűnt fel, nekiadtam szalámis szendvicsem, hálás tekintettel falta be, majd még kicsit időztem vele, mielőtt tovább indultam.

A tömegközlekedés szempontjából kései, már-már ésszerűtlen időpontban várakozni másfél órát egy kongó, mindössze néhány hasonló helyzetű figurával és pár elmebeteggel párnázott pályaudvaron: nem kispályás feladat. A falon és a padokba vésve firkák, monogramok, szív és pina és fasz; olaj- vagy szeneskályha jellegzetes szaga, szénpor- vagy olajcseppek; nem a vonat visz el, hanem a váróterem, a jármű még és már a helyszínekhez tartozik mint rész és eszköz, az utazás a megelőző várakozásban van, ami meg ez után történik, a koszlott padlót nem érinti (óra, homok: van, aki nagyon szeretné), a céltudatosság és a kauzalitás ezt diktálja.