Újrakezdés
„Gyere, ülj le”, mondom Rudinak. „Ugyan már, maradj csak ülve”, válaszolja, de úgy érti, „Kínáld még egyszer”, ezt üzenik a szürke szemei, ahogy a pupillái kitágulnak és a homloka ökölbe szorul, a rajzolt szemöldöke összegyűrődik, úgyhogy még egyszer felajánlom neki, hogy átadom a helyem, mivel ezt már ismerem, és végül is már húsz persze toporog, a Martens bakancsával kopog, és mindenkit az őrületbe kerget. Idebent nem dohányozhat. Ugyanez történik, amikor odanyújtom neki a kekszes dobozt, amit megköszön és visszautasít, de utána továbbra sem tudja levenni a szemét a kekszről, úgyhogy újra odanyújtom neki, amikor már vesz egyet, pont ez megy most is.