(Elhangzott A magyar költészet napján, 2025. április 11-én Lillafüreden) Juhász Tibor (Kép: Osztie Tibor, minap.hu) Kedves Barátaim! Mikor január 10-én Papp Dénes, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár munkatársa, aki nem mellesleg kiváló költő és zenész, megkérdezte, volna-e kedvem a költészet…
A cigányok már kiskorukban
megtanulták a lóval való bánásmódot.
Ereje és tanulékonysága miatt ez volt
a legbecsesebb jószág, a sörény meg a szőr
fényessége a tulajdonost is minősítette.
Egy méter mély gödröt ásott,
majd a kijelölt pontokba oszlopokat
szúrt. Dróttal kötötte össze őket,
a sodronyokra szárakat helyezett.
Belülről szalmás, törekes sárral
tapasztotta be a falakat, kívülről
leföldelt szárkévékkel védekezett
a hideg és a víz ellen.
A vécésnéni beszélt néhány másodpercet
a hírekben, azt mondta, látszott rajta,
hogy maga alatt van. Állítása szerint földig
ereszkedtek a vállai, és mikor utána szólt,
hogy fizetni is kellene, a férfi kelletlenül
fordult vissza...
Az apró öklökre támasztott szemekben
egyszer csak megláttam az Istent.
Különös nap volt, a házak mögötti
szeméttelep felett izgatott alakzatokban
repkedtek a varjak, talán a közelgő
vihart érezték, amely később bekáromkodott
a tetőkön és acsarkodva szaggatta le
az ajtónyílásokat fedő takarókat.
Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.