Default image

Imre Ábris

1998-ban született Budapesten. Jelenleg is itt él és tanul. Versek mellett slam poetryvel is foglalkozik.

A kínaiba mentem

...enni. Félig tele tányérral bámultam a sótartót, mellette bors, szójaszósz. Jobbra túlsúlyos, mackónadrágot viselő gyerek tolószékben. Ananászos csirkét evett a szüleivel. Marokra fogva a kanalat tömte a szájába az előre katonákra vágott húst és az apró szemű köretet. Kazalszőke haja alól csorgott az izzadság, szeplős arca kipirult az erőlködéstől. Először csak a tekintete tűnt fel. Mintha az apját, de mégsem, a lábakat nézte az emeleti asztalok alatt. Lassan emelte közben a kanalát, ügyetlen mozdulat, szószos húsdarab cuppant az asztalra. A szülők gyors, módszeres mozdulatokkal törölték fel, segédboncnokok a vért.

Hullamosó

A temető melletti kocsmákat nevezik így. Jutott eszembe, miközben, szivattyú hiányában, a pincédben lapátoltam a leszivárgott vizet egy piros felmosóvödörbe. A tüdőd váladékkal telt meg — így mondták anyámék —, egy alkoholista, aki felszökő gyomortartalmát állandóan félrenyeli, a szervezeted úgy töltötte fel a mellüreget újra és újra. Görcsösen markoltam a nyelet, májfoltos ujjak a talpas poharat. Minden egyes lapáttal közelebb vittelek a fulladáshoz. Nem tudtam elképzelni, hogyan ölheti meg egy test önmagát.

zúgás

lakótelepi öregasszonyok magasított talpú edzőcipőkben. elmállott arcú járókelők. gyűlnek a hústömegre. peronra hányó férfi. vágányokra csorgó sárga lé. nejlonzacskóba horpadt légvételek.