Herczeg Ákos kritikája Markó Béla: Egy mondat a szabadságról című kötetéről (Kalligram) a legutóbbi Műútból
Az Éles valóban lehetne a magyar Nullánál is kevesebb, ahogy az egyik könyvheti beharangozó is megjegyzi, habár egy közelebbi összehasonlításban már alighanem a különbségek lennének inkább szembetűnők. Egy bizonyos: mindkét könyv felkínálja egy kultúrkritika szagú generációs regény olvasatát (többek közt azzal a különbséggel, hogy a jellegzetes ellisi felülnézeti iróniának alapvetően kevés nyomát találni Potozky regényében), kérdés azonban, hogy az Éles mennyire kíván valóban az lenni.
Lesi Zoltán legutóbbi verseskönyvében nem pusztán merülésre hív, de szolid erőszakkal a mélybe ránt, megmutatja, mi rejlik az idilli papa−mama−gyerek-tabló felszíne mögött, ahol egymást keresztező életek rejtett szétcsúszásai örökre meghatározzák egymás — a kötet tanulsága szerint nem feltétlenül egy irányba tartó — útját.
A járt (sőt, alaposan kitaposott) út nem jelent feltétlen biztonságot a járatlan ellenében, főleg ha egy írói pályáról van szó, Háy János mégse bukik fel az önazonos nyelv által teremtett világ és részben e sajátos világ által létrehozott nyelv jelentette akadályban — minden nyilvánvaló párhuzam, ismétlődés dacára a kötet működik, működteti az összetéveszthetetlen, humorból és tragikumból finoman felépített hang.