
Ha sejtésem nem csalna,
tapasztalat híján
csak fogalmam lenne,
hogy az idézett rész
kiket jelöl,
mekkora sugarú
az a bizalmi kör.

Mereven nézek egy bokrot,
különféle sárga széleket,
itt-ott előtűnik a zöld is,
levelek rejtett címere,
s egy másik látvány emögött:
összehajló fák tövében
drótkerítésbe fut
eperbokor-övezte fehér.

Életem első hajnali vonatozásán vagyok túl. Nagy örömömre elállt a vihar, ami besárgította az általam belátható eget, és esőfüggönnyel borította az erkélyt, így semmi nem gátolt meg abban, hogy elinduljak otthonról az állomásra, és felszálljak a Budapestre tartó vonatra.

Lopott pillantást vetek a képre:
háttal állsz a lencsének, karod széttárod,
mint egy női krisztus a levegő keresztjén.
Pocsolyák pompáznak a nyári verőfényben.

Én sose voltam szorgalmas,
csak annak tűntem,
órákig görnyedtem
tankönyveim fölött,
minél mélyebb fáradtság
vegyen rajtam erőt,
s úgy érezzem: elaludhatok.

Először háromévesen lehettem részeg.
Családi összejövetel volt,
a szüleim éppen társalogtak,
vagy indulni készült egy rokon,
mindenesetre nem figyeltek
a poharak alján hagyott kortyokra.
Nagybátyám vette észre,
valami nincsen rendjén,
kérdezett, én meg furcsán feleltem.
Először csalódtam magamban.

Nem esik nehezemre elképzelni,
hogy világinak neveznek a hátam mögött,
mert olyan lehetek nekik,
akár egy farfekvéses gyerek...

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.

Ablaktalan falak,
falhoz tapasztott fülek,
ablaktalan falak,
süket szerszámkaristolás.