Pár kilométernyire vagyunk a belvárostól. Az épület egyik felében egy nagy építőipari cég székháza rendezkedett be, a másik felében a nemzetközi hotellánc helyi egysége. Az utcafront földig érő ablakai mögött csorgatott műanyaglapokból összeállított design térelválasztó. A központi hallra néző, üvegezett folyosókon pasztellszínű, patchwork jellegű, szőttest utánozó végtelen futószőnyeg, a két üvegezett lift hangtalan jön-megy a kis újságolvasó-társalgó mellett fel-alá, ahol egy hatalmas fekete ló is helyet kapott, fülein lámpaburával. A kilógó fémhuzalban végződő vezeték bal mellső lábára tekerve, így a valaha majdnem-funkcionális dísztárgy térelemmé minősül át.
Évekkel ezelőtt egy kreatívírás-könyvből rajta ragadt a reggeli jegyzetelés szokása. Ha végre kinyitja a szemét, a naplójáért nyúl, és három oldalt ír bele arról, ami épp foglalkoztatja. Sok esetben nem fogy ki a toll. Az álmai jobb napokon másfél oldalt tesznek ki. Rosszabb napokon többet kell foglalkoznia a valósággal.
Félszázadossá lenni olyan rang, amilyet a katonaságnál szerencsére nem ismernek (ízlelgessük: ötvenedes). Marad a civil szféra a maga mindennapos harcaival. Kudarcaival. (Ha megütöd a főnyereményt, odatartja a másik kudorcáját is.) Az ünnepelt költő ebben a tükörben: mit sem sejtő, mosolygó alak a bölcsészkar aulájában. Körötte csapkod a fiatal életek következetlenségének minden bombája, de ő most épp süket — annyira az érzéseiben él, hogy észre sem veszi, mikor lesznek okukfogyottá. Élőkről, halottakról jót vagy semmit. Van akkor egy(pár) jó sztorim. Mondjam vagy mutassam?
Megörököltem őket — az operatőrt és a gyártásvezetőt, együtt jártak a szerkesztői feladattal. Pár éven át együtt készítettünk kulturális híreket egy zárt láncú hálózatra. Évek óta együtt dolgoztak, együtt is végeztek a főiskolán. Egymást unó, sűrűn, ám a válás valódi veszélye nélkül vitatkozó házaspárhoz hasonlítottak. Ha egyszer-egyszer hónapokig tartó viszállyá alakult a vita, melynek tárgya az ő nemtörődömsége és lazasága volt, annak szurkoltam, hogy mielőbb megoldják. Szerettem velük dolgozni.
Szociológiát végzett. Huszonhárom éve találkoztunk először a Mozgalom nevű emberi piramisjátékban. Fiatalok voltunk, elégedetlenek. Magunk helyett a világot akartuk megváltani. Aztán párunknak torkán akadt a piramisrendszer műdemokratizmusa, s kifaroltunk. Együtt robbantottunk, de ő végül maradt még. Elvesztettük egymást tízegynéhány évre.
Zakarpatszkaj oblaszty — mondta, mikor először sétáltunk át együtt az Egyetemvároson. Szövetnadrág, vászoning, tarisznya, József Attilás arc és tekintet. Egyikünk sem hisz a horoszkópokban, de megjegyezzük, ugyanaznap születtünk. Azonos nyelvet beszélünk, más nyelven írták az útleveleinket.
Skype-on át tanít és coachol. Két óra egy alkalom. A díj személyre szabott, de van egy bizonyos minimum. Magyar számlára utalnak, az nem számít keresménynek Hollandiában. Így megkaphatja a munkanélküli segélyt. Pár hónapja jött el a cégtől, nem hosszabbították meg a szerződését. Amúgy is utálta. Egy japán cégnél a nemzetközi nagyvállalatok világszerte terjesztett műszaki termékeihez 20-25 nyelven készülő tájékoztatók layoutját tervezte. Korábban karakteranimálással foglalkozott egy játékfejlesztő cégnél. A japánok mellett betegre unta magát a mindegy-csak-úgy-tűnjön-csinálok-valamit dolgozói know-how tízórányi fontoskodó csaknem semmittevése közepette.
nyári tábor épp éjfél után
hűvös éj a tűzmeleg kihűlt
kint sötét vacogtató hideg
ott ülünk az elhűlt tűz körül
akkor volt mikor még volt miről
volt miért beszélni lenni bárhogy
hittük van megoldás csak mi még
nem találtunk rá de ránkrohan
Elképzelem legelső éjszakánk.
Világos délután, három körül.
Te munkahelyről jössz, ebéd után.
Akták hideg nyugalma leng körül.
A kulcscsomó nehézkesen kerül
elő a farmered hátsó zsebéből,
tekinteted leszegve nyúlsz a zár
után, talán még biztonságot ad.
