Gilbert Edit

Anna Golubkova a Volga nevű irodalmi folyóiratban egy nagy visszhangot kiváltó kiadói akcióról számol be Pétervárról, ami nemcsak a péterváriak, hanem az egész könyvszerető nyilvánosság figyelmét felkeltette, s Moszkvában is termékeny vitát folytattak róla az ottani bemutatkozáson. Egész nyáron át minden hétfőn a Szvojo Izdatyelsztvo (Saját Kiadó) kiadott egy-egy kortárs verseskötetet, amit a projekt részeként hétfőnként be is mutatott. Tizenegy verseskönyv jelent meg tizenegy héten át ebben a Hirtelen verseknek elkeresztelt sorozatban. Néhány közülük: Iván Szokolov: Halottaim; Viktor Szamojlov: Halott grúz; Alekszej Kujanyica: Mások; Darja Szuhovej: Nem lesz később; Vagyim Kejlin: Libr, a szörnyű vadállat; Ligyija Cseregyejeva: Ártatlan gyengeségek; Vaszilij Borogyin: Eső-levél; Andrej Muzsdaba: A házban egér él; Pjotr Orlov: A felszín egyenetlenségei (kiejtve: Nyiróvnosztyi pávérhnosztyi). A cikk szerint ezek majdnem mind első — vagy szerzőjüktől általában hosszú szünet után kikerülő — kötetek. (Mint látjuk, az oroszok szintúgy bajlódnak a „kezdő”, „fiatal”, „elsőkönyves” szerző kategóriájával…) A vállalkozás azon melegében keresi, értelmezi is helyüket és veti össze a könyveket egymással. Újdonságukkal, frissességükkel, a kortárs költészeti folyamatokba, irányzatokba és a hagyományba történő bekapcsolódásukkal a kortárs orosz lírára irányították újra a figyelmet. Nekem — szerény eszközeimmel — csak rövid bemutatásuk a célom itt és most; egy (néhánnyal ezelőtti) kikötői tudósításom után, íme, megint mai orosz verseskötetekről számolok be.

A Külföldi Irodalom című lap Krasznahorkai Lászlóval közöl interjút Ha, tegyük fel, van nyelv, amire érdemes lefordítani engem, az az orosz címmel. A kiváló Okszana Jakimenkónak (a magyar irodalom jeles oroszországi közvetítőjének) érdeklődésére, hogy vajon miért nem találkozni akkor műveivel Oroszországban, keserűen reagál, minthogy fájó pontjára tapintottak — nem őt kellene erről kérdezni… „Ha nem lenne az orosz irodalom, soha nem kezdtem volna el írni.” Szorokin is faggatta erről Berlinben, mondja, s hát csak azt tudja válaszolni kínjában ilyenkor, hogy talán jobb is: így az orosz olvasók legalább sóvároghatnak — arra a magyar íróra, akiről néha hallanak, de akihez a nyelvükön nem tudnak hozzájutni… Más-más a fogadtatása amúgy a különböző országokban, elmélkedik tovább Krasznahorkai.

A Voproszi Lityeraturi című közkedvelt irodalomtudományi lap (magyarul: Az irodalom kérdései) a posztmodern utáni költészeti állapotot taglalja Jevgenyij Abdullajev nagyszabású áttekintésében Taskentből. A költészet és a nemköltészet között (s nem a költészeten belül) húzódik manapság a határvonal, írja. A romanticizmus és az epikus személytelenség közt a másik megnyilvánulásának a megjelenítése az átmenet, ez foglaltatik bele a lírabeszédbe. Prozódiailag pedig a szillabotonikus (kötött szótagszámú hangsúlyos) és a szabadvers között megteremtődik a heteromorf verselés.