Néha a fordítók elfeledkeznek arról is, hogy a fordítás nemcsak az eredeti szöveg szemantikai tolmácsolása, hanem kultúrák közötti közvetítés is. A francia például a szó szoros értelmében írott nyelv: az írásban rögzített szöveg hordozhat olyan jelentéseket, amelyek a felolvasáskor nem hallatszanak, és amelyeket éppen ezért élőbeszédben másképpen kell kifejeznie a francia beszélőnek, ha világos akar lenni.
...minden egyes ügynöktörténet — függetlenül attól, hogy mennyire segít megérteni a rendszer történelmi léptékkel mért lényegét — a szégyen, a titok és a bizalom fogalmának megrendítő újragondolására késztet. Emberi szerepek átértékelésére, történetek szétszálazására és friss szempontú újramesélésére. És innentől kezdve mindez már művészi, irodalmi ügy. Forgách András Élő kötet nem marad című könyve nem kíván ezekben a kérdésekben igazságot tenni.
A Harmadolást letéve egy érdekes költői pályaívre tekinthetünk vissza, amely elsősorban a szerző sokféle kötődése mentén írható le: a vajdasági irodalmi hagyományok a kezdeti harsány avantgárdban jelentek meg, míg a Mahler-kötet a multietnikus Osztrák–Magyar Monarchia történelmén keresztül fogalmazta meg a szerző önazonosságát, aki a Harmadolással végleg megérkezett a Tisza-partra, Szegedre. Ez azonban még véletlenül sem bezárkózást, hanem valódi felszabadulást jelent. Nem egyenletes sajnos ez a könyv, de a legjobb darabjai bátor összegzései mindannak, amit Orcsik a személyiség görcseiről és extázisairól, támaszairól és fenyegető ellenségeiről mondani tud.
