Anyámmal végigjártam a temetőt,
senkivel sem találkoztunk,
a szívem olyan volt, mint a
félreállított, kiselejtezett
utasszállító repülőgép,
aminek nem adták meg az esélyt,
hogy lezuhanjon,
legalább véletlenül...
Apám tanított meg horgászni, persze
halat biz’ sose fogtunk, ideje nem
volt rá, hogy igazi horgot vegyen, mert
akkor nem tudott volna kivinni a
közeli kavicstóhoz, ezért aztán
meghajlított nekünk egy gombostűt
Ma reggel háromnegyed hatkor apám
ébresztett, egymás után kétszer mondta,
Károly ébredj, s én tényleg felébredtem,
megkérdezve anyámtól, nem ő szólt-e
hozzám, hiszen az apám két hete kór-
házban fekszik, gép lélegezteti,
miután a combnyaktörést követő
műtétje után tüdőgyulladással
kezelik, már mozdulni sem bír...
Ahogyan a hóembert is belepi
a friss hó, s forr a vére, mint a télnek,
úgy éreztem magamat veled, Ingrid,
közben te azt mondtad, mire várok, tapsra?
És gyilkolni tudtál volna, szánkázni
végig a testemen, áldott krétaként,
ami már maga a halhatatlanság.
A hold a láthatatlan vak óriás
feje, akinek csak a csupasz teste
láthatatlan, a feje nem, az bizony
világít egészen, egész a világ
végéig, ahogy elnézem, reggelre
lefejezi privát büszkeségem, majd
jól kivehető egy krumplisveremből,
ahová a rossz gyerekeket zárják...
A szalmakazal, amit
magamnak raktam,
amivel magam
bíbelődtem —
egyszerűen tűpárna.
Ma ötvenéves a legnagyobb diákkori szerelmem,
aki már korántsem tekinthető plátóinak,
az első vers, ami illett hozzá,
amit neki ajánlottam,
tulajdonképpen nem is róla íródott.
János szerint egy szülés előtt álló
asszonyszobor a vers, a benne meg-
búvó csecsemő azonban tisztában
van azzal a biztos ténnyel, hogy annak
a szobornak meg üres a belseje,
mint a legtöbb csokoládényuszinak...
János éppen a számítógép előtt
ücsörgött, mikor úgy félvállról apja
megkérdezte tőle, hogy hány kiló is
valójában, nem tudott hazudni, így
egyenes választ adott, mire apja
ráfelelte, milyen kicsi a világ...
a beteljesült természetességgel
figyeli a gólyák párzását, ahogy
Juli is kezd újra hinni a gólya-
mesében, pont amikor elfolyott a
magzatvize, amikor Jánosban el-
törik valami, aminek esélye
sincs az újjászületésre...