Cookie-kat használunk annak érdekében, hogy a legjobb élményt nyújtsuk Önnek a weboldalunkon.
Default image

Fecske Csaba

Szögligeten született, korán verselni kezdett; első verse 14 éves korában jelent meg, első verseskötete Arcok holdudvara címmel a Magvetőnél. Azóta több mint harminc könyve látott napvilágot, legutóbb: Kiűzetés — Válogatott és új versek, Magyar Napló, 2017
  • Joined: 2014-11-27
  • Articles: 10

Fecske Csaba: Versek

Fecske Csaba (Fotó: Bujdos Tibor) A ház évente egyszer elhaladok előtte temetőbe menet temetési menet bokáig érő hóban fekete a fehérben éles kontraszt szinte fáj ami akár szép is lehetne már csak ilyen az élet kisfiam nagyanyám aszúszemmé töpörödve Isten…

Megmenthette volna

kivetkőzik magából a tenger csak a köd pöffeszkedik az üres part fölött és egy égbe szorult sirály emlékeztet arra ami fontos volt vagy az lehetett volna beteg percek lerongyolódott érzések a vendégeim a szándék szűlőcsatornájába rekedt a régóta világra készülődő mozdulat

Szépség

haszontalan feslett szépség túletettél hízelgő karjaid között elhájasodtam szűk lett rám a valóság szürke csuhája hát arany palástot terítettél rám koturnuszt húztál lábaimra hogy játsszam el s ne éljem életemet

Másik meder

amit mondtál bár igaznak tűnt és szépnek is főleg szépnek talán nem kellett volna mondanod mert így más mederbe terelted ezt az egészet pedig nyilvánvaló a természet vájta meder az igazi szabad folyást enged a dolgoknak és én most bizonytalan vagyok nagyon bizonyos mértékben szomorú is

Szerszám

ezt nem lehet ezt te nem tudod hogy ne legyen csak azért ha mégis sikerül belekezdeni az jó nagyon biztató ha úgy marad félbe hogy rátapadt a verítéked mégse volt hiába

Csak azért

ez a cella az otthonod ez a sötétség a tiéd ebben eligazodsz ezt ismered és voltaképp szereted is ha ezen az elfogadást értjük