Kis utazás
Gyűlölöm Berlint, mindig is gyűlöltem. Nem bírom a berlini dialektust, a szürke házakat, az U-Bahn szagát, a levegőben vibráló hisztérikus német birodalmi fontoskodást. A sörüktől hányok, elég ha meglátom a címkét, bármerre nézek, mindenütt öreg emberek és kutyaszar. Ráadásul időközben megkaptuk az egész várost, mintha nem lett volna bőven elég a fele is. De legjobban a berlini taxisofőröket gyűlölöm. Nehéz időket élünk, és ilyenkor nem jókedvében lesz valaki taxisofőr, hanem vagy mert nem talál más munkát, vagy mert kirúgták a rendőrségtől, vagy mit tudom én. Mindenesetre a berlini taxisofőrök olyanok, mint megannyi pattanásig feszülő íj, agresszíven vezetnek, folyamatosan átkozódnak, bikanyakúak, és rasszista poénokkal szórakoztatnak. Ők a nép hangja, amivel hányszor, de hányszor szembesültem már: „Weismann? Zsidó, mi? Elfelejtették elgázosítani, hahaha?”