Madarász Imre szerint Pasolini életművét csak „torzító túlzás és csonkító banalizálás révén” lehetne besorolni az úgynevezett homoszexuális irodalomba, ugyanakkor megengedi, hogy a „Pasolini-œuvre és a homoszexualitás képzettársítása nem alaptalan”.
[1] Természetesen rosszul exponált problémafelvetésről van szó: ugyanis messze nem az a kérdés, hogy Pasolini művészete része lehet-e egy
gay vagy
queer interpretációs stratégiának vagy egy elképzelt meleg kánonnak, ugyanis tetszik, nem tetszik, annak már evidensen része, és tanulmányok sorai bizonyítják az ilyen olvasatok életképességét. A homoszexuális irodalom kategóriája, jelentsen bármit is ez a fogalom, nem jelent kisajátítást: inkább csak a sajáttá tétel lehetőségét kínálja fel, és (olykor meglehetősen radikális) olvasati ajánlatokkal bombázza az úgynevezett magas irodalmi értelmezésvariánsok kinyilatkoztatásait.