Bujdos Attila

Kísérleti ötletnek indult, morális forradalom lett belőle — Candy Chang bakancslistás krétatáblái világszerte emberek millióit késztetik arra, hogy elgondolkozzanak azon, mihez kezdjenek az életükkel. Candy Chang amerikai művész 2011-ben egy New Orleans-i romház falát vonta be krétatáblákkal, melyeken csupán egyetlen egy félmondat volt látható: „Before I die I want to…” („Mielőtt meghalok, szeretnék…”). Chang a befejezést egy adag színes krétával rásegítve az utca emberére bízta, meglepetésére pedig alig egy nap leforgása alatt megtelt a hatalmas felület. A bakancslistás táblák azóta világszerte több, mint harminc országban tűntek fel, például az idei Sziget Fesztiválon is külön látványosságnak számított az esetenként humoros, máskor egyenest szívszorító önjáró műalkotás. A táblákon az emberek legkülönfélébb üzeneteket hagyják lényegében saját maguknak és habár rengeteg a „szeretnék szabad/boldog/szerelmes lenni”-típusú közhely, akadnak olyan szürreális képek is, mint a „megnyalni egy tengerimalacot” vagy az „írni egy dalt Bill Clintonnal”.

(HVG.hu)

Abban is bizonytalan vagyok, vajon magyar drámaíró vagyok-e egyáltalán, hisz egy sor darabom van, amiket ha játszottak is magyarul, visszhangtalanul, míg más közegben nagyobb ívű pályát futnak, van, ami Peter Brook hajdani színházáig vitte (Birmingham Rep), vagy megfordult Londonban (National Theatre), de akár New Yorkban is. Ami persze kevés ahhoz a bűnhöz mérve, hogy írtam kisebb-nagyobb műveket, melyek magyarul nem is léteznek, sőt nem is léteztek soha (Orient Express Schaubühne, Die letzte erste Woche, Platform 11/Zürcher Schauspielhaus, és egyebek). (Németh Ákos drámaíró az Észak-Magyarország kérdésére, 2013. szeptember 26.)

Fémkanalat dugnak a bugyijukba az erőszakkal férjhez adott brit lányok, hogy a repülőterek fémdetektora megszólaljon, így a biztonságiak megmotozzák őket, ők pedig megszabadulnak a szülőktől. A trükköt a Karma Nirvana szervezet ajánlja, ami iskolás lányoknak segít. Egyébként nyáron van a legtöbb erőszakos férjhez adás. A briteknél évi több ezer lányt adnak erőszakkal férjhez, főleg Pakisztánba, de ott van mögötte Banglades, India, Szomália, Törökország, Irak és Irán is. 2012 végéig 1485 menekülő lány kapott segítséget, ebből több mint 500 17 éves sem volt. Sokukat gyilkossággal fenyegetett az apjuk. (Daily Mail, 444.hu)

Sirállyal a fején küldi be a színpadra Illésházy Agatha grófnőt Szőcs Artur, a Lili bárónő rendezője, Máhr Ági pedig boldogan úszik a komédia árjával. Idétlenül remeg a fején a fehér műmadár, Máhr Ági egy életen át éheztetett, szerelmet nélkülöző asszonyt alakít alatta. Dolgozik a test és a vágy, a nő végre szerelmet akar, beteljesülést — ami, lássuk be, bizony járna neki. Iszonyúan mókás, ez maga a vicc: kellően felszabadult és pimasz, ahogyan Szőcs Artur beszól az eljövendő évadnak, vegyünk vissza, mielőtt elájulnánk önnön hallatlan tisztelettudásunktól.

Kihallatszik a szöveg egészéből a vak király töprengése. Elfogadja a sorsát, mint rosszban a jót: az alkalom hiánya formálja az emberi természetet. A jóság pőre, a király meztelen: Fellinger Domonkos ruhátlan testét kiemeli a sötét térből a hideg fény. A védtelen magány képe: látják, ő nem lát, és látóként nem látunk mi sem. A lényeg a homályban ragad.

Székely Csaba hőse voltaképp nem erkölcsi normák nélkül való ember: van fogalma az általában helyesről és az általában helytelenről, ebből fakadó kételyekkel, voltaképp magyarázatokkal, a kilengéseket is rögzítő, alkohol áztatta világképe alkalmassá teszi a következtetésre, amellyel a maga módján megfelel Camus öngyilkossággal kapcsolatos felvetésére — úgy tudja, nem érdemes leélni az életet. Ha tetszik, ez hideg megfontolás, igazolja is a teóriát, ebből ritkán következik öngyilkosság. És most sem. Ha tett nem, következik-e akkor bármi a bölcseletből?