Bódi Katalin

(Gerevich József: Szemfényvesztő művészet. Utazás szerzők és művek körhintáján. Labirintus, 2021) A Szemfényvesztő művészet a fülszöveg leírása szerint művészetpszichológiai kézikönyv, amely bizalmas közelséget ígér az alkotókkal, bepillantást engedve a műalkotás születésének világába. A borítón látható Robert Delaunay-festmény körhintája, illetve az alcímben ígért…

"Az Ondrok gödrében a néma dűlőneveket csak az olvasó tudja szóra bírni"

Megpróbálom pátosz és irónia nélkül leírni, hogy látványosan erősödik a Debrecen-mítosz a kortárs magyar irodalomban, és a kijelentésem uralhatatlansága fölötti félelmem természetesen abból adódik, hogy a város (kis túlzással) egy olyan heterotópia (Borbély Szilárd például egy időben Dogville helyszínnel dedikálta köteteit), amelynek jelentésrétegei a beszélőtől függetlenül is mindig mozgásban vannak.

Hétzenés kvarcóra, Star Wars, Neoton Família: Benedek Szabolcs legutóbbi regényének küszöbei (a cím, a címlapon elhelyezett idézet a regényből, az első fejezet előtt helyet kapó mottó) szinte zavarba ejtő módon zárják körbe az olvasót a retrókorszak néhány olyan hívószavával, amelyek elsősorban az 1980-as években cseperedő gyerekek számára jelentették a világ határait. Ennek a (túlzott) referencializálásnak nagy tétje van, hiszen a narrációnak meg kell küzdenie a különböző emlékezési stratégiák elvárásaival, a lokális, a generációs, a kollektív vagy éppen a kommunikatív emlékezet funkcióival, s ezek egyikéhez vagy mindegyikéhez igazodva kell a vitathatatlanul emblematikus korszakot elbeszélni. Nem függetlenül a személyes és a társadalmi emlékezet feszültségeitől, mérlegelni kell a közelmúlt elbeszélhetőségének korlátait: be kell látni a távolságtartás nehézségeit, fel kell ismerni a vakság alaphelyzeteit, s ezek függvényében dönteni az időben és térben pontosan meghatározott események kommunikálásáról.