és arra eszméltem hogy a gyorshívóba tettél
aztán néha már köszönni is elfelejtettünk egymásnak
mert sosem kellett búcsúzni vagy megérkezni igazán
és most úgy vagy bennem mint jövő a tenyérben
és holnap ha felébredünk talán már nem lesz te meg én
Egy hete már, hogy nyugodtan alszom.
Nem fojt semmi éjszaka.
Nem horkolok úgy, mint aki inkább megfulladna,
de feltör benne a REM-fázisba rejtett életösztön
minden lélegzetvétel előtt.
Csak lefekszem, és kitárulok,
mint álmoskönyv a fogaknál.
azon az éjjelen
mindent összevissza nem az órák vertek
a holdból a padlón kis foltok hevertek
betakarva hideg vázacserepekkel
azt hittem már soha nem jön el a reggel
