Áfra János (Fotó: Vigh Levente) A hibátlan arc Távolságtartó lettél, és hideg. Tökéletesen fekete szetted kimondottan erre az alkalomra válogattuk össze a hagyatékból, melynek a legszebb darabjait mindig is későbbre tartogattad. Ez volt az utolsó alkalom, hogy megmutasd a bokáig…
Áfra János verse a decemberi Műútból
Ha a hegyhez készülsz, ne válassz
kerülőutakat. Felejtkezz el a falvak
és városok mesterséges fényövéről,
melyben gyakran mosdattad arcod.
Az árnyas erdő szellemei miatt kétség
vagy rémület ne tenyésszen benned,
hisz hogyan is zavarhatnád meg azt,
ami összemérhetetlenül nagyobb
és tartalmasabb mostani önmagadtól?
Egy a helyszín által legitimált kis méretű rézkarc, a Miskolc (1970), számos élénk színkontrasztokra épülő pasztellkép, néhány olajfestmény és tusrajz, valamint egy faliszőnyeg is helyet kapott a Miskolci Galéria Torok Sándor (1936–2006) életművéből különösebb koncepció nélkül válogató, de szép anyagot felvonultató kiállításán. A Vajdaságból Debrecenbe áttelepült képzőművész munkásságával kapcsolatban inkább csak kérdéseket tesz fel és hagy nyitva a tárlat, mintsem válaszokat keresne a vizuális anyag részletesebb elemzésén, kontextusba helyezésén keresztül. Érezhetően nem voltak ilyen ambíciói a szervezőknek, így értelmező szövegek nem kísérik a képeket, nem magyarázzák a formanyelvi sajátságokat, s ennek alakulási folyamatát az elrendezés meg sem próbálja érzékeltetni, pedig ez a lezárult és a kiérdemeltnél kevesebb figyelmet kapó életmű minden bizonnyal megérett már egy komolyabb újragondolásra.
Igen, most az ígéretre várnék, hogy majd jössz,
látlak, beszélünk, de nem ma, így, hanem akkor,
ha egyszer még újra lehetünk együtt úgy, ahogy.
Másképp, mint amit most egymásra kényszerítünk.
Szabályosan keresztbe szelt hang
ütközik meg egy zongora áramvonalán,
és köré máris hálót sző az előszivárgó
sötétség. A tér első pillanatában
fekete szálak törlik el egy steril táj
tisztaságát — miként kozmosz méretű
papírlapot az ősrobbanás után, teleírják.
