Elérkezettnek látszik az idő.
A légtömegek mozdulatlanok,
a távoli szobában minden változatlan.
Asztala fölé ugyanúgy görnyed az alak,
tudja, hogy sorsában másokkal osztozik.
Az állítások darabokra hullanak,
és a beszélő elveszíti fogait.
Takács Nándor: Legenda
T. N.: Kolónia, Napkút, 2014, 20.