Nekem is többe van

A komplexum neve: Hancity Fashion & Accessories Plaza. Tényleg pláza, nem a józsefvárosi piacot kell elképzelni sanghajiban. A kicsi, többnyire csak félszobányi boltokkal telezsúfolt négy emeleten a legtöbb áru egyébként nem hamis, mert nem márkás, csak olcsó. (Az igazán hamis Rolex vagy Montblanc a pult alól kerül elő.) Órák, táskák, övek, cipők, tollak, napszemüvegek, evőpálcikák, trükkös játékok, megint cipők, sálak, napszemüvegek, napszemüvegek, két terabájtos pendrive-ok, selyemkimonók.
Az egyetlen hely Sanghajban, ahol több a külföldi, mint a kínai
Az egyetlen hely Sanghajban, ahol több a külföldi, mint a kínai

Ez a sorozat nem lehet teljes az úgynevezett Fake Market nélkül. Igaz, semmiképpen sem lehet teljes.

Több „kínai piac” is van Sanghajban, mi a Nanjing Lu és a Chengdu Lu — ez „lu” a „road”, kínai kiejtéssel — kereszteződésénél lévőben voltunk. Többször is.

A komplexum neve: Hancity Fashion & Accessories Plaza. Tényleg pláza, nem a józsefvárosi piacot kell elképzelni sanghajiban. A kicsi, többnyire csak félszobányi boltokkal telezsúfolt négy emeleten a legtöbb áru egyébként nem hamis, mert nem márkás, csak olcsó. (Az igazán hamis Rolex vagy Montblanc a pult alól kerül elő.)

A két terabájt igazi, a logó nem
A két terabájt igazi, a logó nem

Órák, táskák, övek, cipők, tollak, napszemüvegek, evőpálcikák, trükkös játékok, megint cipők, sálak, napszemüvegek, napszemüvegek, két terabájtos pendrive-ok, selyemkimonók. A pendrive tényleg 2 TB-os, igaz, kicsit lassú, és a kimonó is tényleg selyem, ellenőriztük. A selymet Hans, a szarvasölő dán regényíró a helyszínen megpróbálta meggyújtani egy öngyújtóval. Nem szívbajos, bár ha túl magasnak találja az induló árat, képes a szívrohamot is olyan hitelesen előadni, hogy Sztanyiszlavszkij megnyalná mind a tíz ujját. Különben az eladók sem ijedősek, a kimonós a csuklójára feszítette a selymet, és végighúzta rajta a lángot.

Hans nagyon jól alkuszik, ezt egy helyi üzletasszony a szemébe is mondta, és ez azért jelent valamit. Minden képzeletet felülmúlóan alacsony ajánlatot tesz. Ha ötszázért kínálnak valamit, nem indul hatvannál magasabb szintről (plusz angina pectoris), mert különben a többkörös alku után a végső összeg nem tudna száznegyven körül megállapodni, ami valószínűleg a piaci ára annak, amiért elsőre öt-hatszázat kérnek. Illetve persze senki nem is kér érte annyit komolyan: a szám bemondása körülbelül a köszönéssel egyértelmű. Normálisan köszönni, visszaköszönni lehetetlen, a szó szoros értelmében minden lépésnél lelkesen üdvözlik az embert, dióhéjban bemutatva az üzlet profilját is. Erre az eladók lényegében gyereknevelés és hanyatt esés közben is képesek.

Ha valami nincs a megfelelő színben vagy méretben, azt szó szerint a föld alól is előkerítik, ha csak nem fejezték be a gyártását már a Ming dinasztia korában.

A nem létezőt is lehet hamisítani. Cohiba szivar cigaretta kivitelben
A nem létezőt is lehet hamisítani. Cohiba szivar cigaretta kivitelben

Merő szórakozásból nem szokás alkudozni, csak olyan iránt illik érdeklődni, amit az ember tényleg meg is venne. Persze ha nem sikerül megegyezni, az más. Igaz, az elköszönés, hogy a vevő kimegy a boltból, hogy akár az első vagy a második szóra nem fordul vissza, távolról sem jelenti azt, hogy nem lesz üzlet. Ezek a gesztusok körülbelül csak annyit jelentenek: beszéljünk már komolyan.

Ahogy egyre közelebb kerül a reális ár, változik az érvelés is.
— Ennél nekem is többe van („cost price”). Százhetven.
— Olcsóbban kéne beszerezned… Százhúsz.
— Neked ötven jüan semmi, nekem meg megvan a vacsorám.
— Jó étvágyat. Nekem is annyi a vacsorám.
— Én szegény vagyok, te meg gazdag. Figyelj, százhatvan.
— Honnan veszed, hogy gazdag vagyok?
— Magyarország kicsi. EU. Mindenki gazdag.
— Én szegény magyar író vagyok. Százhuszonöt.
— Aki idejön Kínába, az nem szegény. Már a repülőjegy is egy vagyon. Mennyit adsz? De őszintén!
— Az én repülőjegyemet ti fizettétek. Százharminc.
— Most tényleg nem ér meg neked még harminc jüant? Az neked semmi, nekem sok pénz.
— Ha neked harminc jüan sok pénz, most rögtön megkérem a kezed.
És így tovább, a reális árig.

Az egyik üzletben kicsit lemaradtam, sietve indultam a többiek után, nézegetve, merre lehetnek. Az egyik eladó utánam kiabált.

— Mit keresel?
— A barátaimat.

Egy pillanatig gondolkodott, majd mosolyogva tett egy invitáló mozdulatot: „Itt vagyunk.”

Krasznahorkai írja a Kína iránt érdeklődőknek kötelező, Rombolás és bánat az Ég alatt című kötetében — amit, elég bizarrul hangzik, egy elegáns hangzhoui szálloda wellness-létesítménnyel felérő fürdőszobájában, a barátaimtól kölcsön kapott Kindle-en, a kádban olvastam —, hogy haldoklik a kung qu, amely a legősibb létező színjáték a görög és szanszkrit dráma kihalása óta. Arról most nem beszélve, hogy a görög dráma szerintem nem halt ki, csak nem Aiszkhülosz írja, hanem Ibsen meg Tom Stoppard, a könyv már tízéves, és azóta, úgy látszik, a kung qu iránt megnőtt az érdeklődés. Sanghajban legalábbis hónapokkal korábban elkelnek a jegyek az előadásokra, nekünk már csak huszonötezer forintosok maradtak, pedig mindent megpróbáltunk, elhúztuk a Műút-beszámoló mézesmadzagját is, de hiába, ragaszkodtak az árhoz, nem kötöttünk üzletet.

Ezt a képet kell megmutatni a taxisnak. Harminc jüan lesz, nagyjából akárhonnan

De amúgy sem a kung qu a világ legősibb színjátéka, hanem az alku.