— Maradjon… Hallgasson meg: tud maga várni?
— Várni? Mire?
— Én szeretem őt; de ez elmúlik, el kell múlnia, biztos vagyok benne, már múlófélben is van, érzem… Ki tudja, talán még ma végképp elmúlik, mert gyűlölöm őt, mert ő nevetett rajtam akkor, mikor maga itt velem együtt sírt, mert maga nem dobott volna félre engem, mint ő, mert maga szeret engem, ő pedig nem szeretett, és végül, mert én is szeretem magát… igen, szeretem! Úgy, ahogyan maga szeret engem; hiszen megmondtam én ezt már magának, már hallotta tőlem — azért szeretem, mert maga jobb, mint ő, nemesebb, mint ő, mert… mert ő…
Fjodor Mihajlovics Dosztijevszkij: Fehér éjszakák
Devecseriné Guthi Erzsébet fordítása, Európa, 1957, 89.