(szino)líra

felejthetetlen vizuális élményem kamaszkoromban egy szürreális vízió két egymásba karoló figura mely inkább zsiráfnak volna jó egy akkor nehezen emészthető film végén méltósággal távolodott a süppedő avaron vállukra közben szállingóztak a fáradt levelek görnyedt hátukon tüntetett a múlás mint az egyszeregy és valahogy boldognak tűnt megnyúlt tarkójuk lépkedve a végső cél felé biológiai értelemben innen a hibernált határon tekintetükben gyaníthatóan ott fészkelt a tél s az őket körülvevő világot valami kozmikus közönybe mártva felülírhatatlanná vált szívük összekapcsolt árvasága azóta gyakran e helyről lapozgatom vissza a létet mert míg az ember apró örömeiből gyanútlan csemegézget valahogy nincs felkészülve a tranzit utazásra az örökös széthullásban már alig körvonalazódik ábra melyben két lény egymásba alakul nem csak azon birkózva ki van épp a lelki terrorban felül vagy alul kit szólít szívesebben a nemzett gyermek hová gurulnak majd az aprópénzek ha egyik végleg eltekergett mivel témátlanságba fordultak a nemek és nincs erő amely külön elereszt együtt gyűjtik méregből a halálos adagot

alakul
felejthetetlen vizuális élményem kamaszkoromban egy szürreális vízió két egymásba karoló
figura mely inkább zsiráfnak volna jó egy akkor nehezen emészthető film végén méltósággal
távolodott a süppedő avaron vállukra közben szállingóztak a fáradt levelek görnyedt hátukon
tüntetett a múlás mint az egyszeregy és valahogy boldognak tűnt megnyúlt tarkójuk lépkedve
a végső cél felé biológiai értelemben innen a hibernált határon tekintetükben gyaníthatóan ott
fészkelt a tél s az őket körülvevő világot valami kozmikus közönybe mártva felülírhatatlanná
vált szívük összekapcsolt árvasága azóta gyakran e helyről lapozgatom vissza a létet mert míg
az ember apró örömeiből gyanútlan csemegézget valahogy nincs felkészülve a tranzit utazásra
az örökös széthullásban már alig körvonalazódik ábra melyben két lény egymásba alakul nem
csak azon birkózva ki van épp a lelki terrorban felül vagy alul kit szólít szívesebben a nemzett
gyermek hová gurulnak majd az aprópénzek ha egyik végleg eltekergett mivel témátlanságba
fordultak a nemek és nincs erő amely külön elereszt együtt gyűjtik méregből a halálos adagot

alakulat
lassan szűkül már látóköröd vágyaid rég nincsenek a horizontra kigurítva változó kedélyed is
ahogy szeles időkben a kopott hinta ide-oda leng az alkonyatban olykor néhány új alakulat is
dübörög ajtódon gőgösen kérve a kulcsokat ne mélázz túl sokat ne zárd el az aprócska tereket
melyeken megered a jövő idegen hajtása s bár a lét egy különös kettős játékra van kitalálva te
maradnál az elmerülő értékek gondos őrzője s a bizonytalan perspektívákat már csak tétován
kiáltod s a légszomj naponta veri fel érzelmi hiányod mely a feltörő nemzedékek felé vezetne
hisz nem vagy még egészen eltemetve és megfér lelkedben e kettős hatalom mivel építed még
magadban a jövőt de amikor merészebben odanézel már nincsen ott emelkedő falai leomlanak
inkább csak a katlan zsúfolt élményekkel lefelé menet miként elcsigázva egy vesztes hadsereg
mely előbb-utóbb zsarnoki lábak elé hajítja eltépett zászlait mert a múló idő nagy úr s rávonít
a kelletlenül készülődőkre és ekkor már teljesen mindegy kiből épült a jövő s ki az a dőre aki
noha szintén csak átmenőre fölényben odasomolyog visszaüzennek ifjúságunkból a gesztusok

alámerül
legbelül valami régóta feszít tépődéseid szaggatják szerény fizikumodat mivel te meghalnál is
meg nem is esett pillanataidban már azon merengsz milyen jó lehet annak aki halott és hűsen
betakarja a sírhalom nem is csak azért mert a napi szennyből valami különös méltósággal íme
alámerül s egy éteri világot hagy a múlás konvenciói szerint legfelül a gondok fölött lebegve
s ha a misztériumok foszforeszkáló ösvényén nincsen kedve tovább lökdösnie magát rövidke
ideig még ilyen-olyan emlékként visszaszáll egykori szűkös életterébe hol az új dimenzióihoz
képest elvétve vendégeskedik csak a béke legjobb esetben egy nemzedéknyit gyászos hangon
még visszaszólnak utoljára sírod is megváltják holnap aztán mehetsz a nagy közösbe csontot
ropogtatva vagy porodig összetörve szóval élőben a félelem nincsen még legyőzve az utazás
a merev pupillákig mikor a nyaki ütőér sem tágít kínzókamrák szenvedésében újabb kalandra
s tetemed fölött minden csak halandzsa ekkor kellene rábuknod a vegetatív szisztémára mert
csodás a tavasz áradása a bimbózó szerelem csínján kezelve a szellem mely nyűgözi anyagod

Megjelent a Műút 2014047-es számában