Minden haszontalan volt

ám, már megjelentek az új, kibernetikus berendezésekkel felszerelt stalkerek. A régi stalker piszkos, komor fickó volt, aki egy vadállat makacsságával milliméterről milliméterre kúszta végig a Zónát, hogy megdolgozzon a koncért. Az új stalker nyakkendős, elegáns úriember, mérnök, kilométerekre ül a Zónától, a fogai között cigaretta, a könyöke mellett egy pohár frissítő koktél, ül, és a képernyőket bámulja. Jól kereső úriember.

Az egészben az a baj, hogy nem vesszük észre, hogy repülnek az évek — gondolta. Bár kit érdekelnek az évek; nem vesszük észre, hogy minden változik. Tudjuk, hogy minden változik, gyermekkorunktól arra tanítanak, hogy minden változik. Számtalanszor láttuk saját szemünkkel, hogy minden változik, ugyanakkor teljességgel képtelenek vagyunk észrevenni azt a pillanatot, amikor a változás végbemegy, vagy nem ott keressük a változást, ahol kellene. Lám, már megjelentek az új, kibernetikus berendezésekkel felszerelt stalkerek. A régi stalker piszkos, komor fickó volt, aki egy vadállat makacsságával milliméterről milliméterre kúszta végig a Zónát, hogy megdolgozzon a koncért. Az új stalker nyakkendős, elegáns úriember, mérnök, kilométerekre ül a Zónától, a fogai között cigaretta, a könyöke mellett egy pohár frissítő koktél, ül, és a képernyőket bámulja. Jól kereső úriember. Nagyon is logikus a kép. Annyira logikus, hogy az összes többi lehetőség fel sem merül. Pedig vannak mások is — például a „vasárnapi iskola”.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Piknik az árokparton (részlet, Földeák Iván fordítása)
ABSZ: Stalker, Galaktika, 2013, 120.