(1)
nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek a fenyőgyanta illata tömjén volt,
a tűlevelek karcolása pedig figyelmeztetés:
soha meg ne feledkezzetek a halálról.
nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek nem volt több lapos kavics a zsebükben,
és tétlenségükért a tenger olyan csúnyán gúnyolta ki
őket, hogy most korallá változva lengetik tagjaikat a vízben,
mintha zászló lehetne a test, és rajta címer az értelem.
nem ugyanúgy telt a te időd is? akár a hosszú vonaté,
mely visz, de magát nem viteti, és tüsszent-pöffent-kattan,
akinek jó barátai a sárga földek és nagy esők,
csak nem tudja nekik elmondani a gyorsulás tájnyelvén.
nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy a párhuzamosoké,
feketén-fehéren, egyértelműen és értelmetlenül,
mozgás nélkül és mégis mindig közelebb egy b-ponthoz,
ahol dúcba sűrűsödve kucorog egy hittétel fenekén az igazság.
(2)
ugyanúgy telt a te időd is:
könnyeid a konyhában csörömpöltek éjjelente
és fénybe lábadt kicserzett bőröd.
(3)
lassan
belélegzem
aranykontúrod
és látom már, hogy
mozdulatlanságodból bárhová eljuthatok,
hogy te maga az éhség voltál és vagy,
hogy téged nem kellett kiválasztani —
csak megkondult a harang gyomrodban
és ételt adtál a veled éhezőknek.