Miskolcon láttam először világot, majd víziót, ami nem álom volt; Miskolcon ütöttem ki magam annyira, hogy csak szigeteket nézhettem, egymás után, szép sorjában, a fények változásán, hogy attól kolduljak.
Miskolcon lettem nehéz eset, s pillantottam meg az Éjszakát, és buktam mély szakadékba, úgy, hogy közben nem történt semmi;
Miskolcon féltem először, Miskolcon indultam el az ösvényeken én; Miskolcon ittam évek hosszú sorát, ittam, és közben volt ott valaki.
Miskolcon láttam húszezerszer a Napot lemenőben, hogy fel is jött utána; Miskolcon ért minden, ami hozzámjárul, és Miskolc az, amitől elhatárolódom.
Miskolc kemény, de csak ha élmény; csonthéjban terem a mag.
Málik Roland: Előhang (részlet)
M. R.: A fehér út (Egybegyűjtött próza), Műút-könyvek, 2013, 113.