Az én nagy szerelmem vidéki lány volt. Nem olyan, mint ez a vörös mögöttem, erről üvölt, hogy budapesti, érződik a stílusán a nagyvárosiság, még akkor is, ha történetesen Rákoskeresztúron él, ami nem logikus, nem illik a képbe, ahogy a neve se, ez a rész, a tizenhetedik kerület vidéknek számít a fővároson belül, legalábbis számomra. Bár nyilván könnyedén oldja meg a lány a centrumtól való távolságból fakadó problémákat, sokat taxizhat, törzsutas lehet, alapvetően inkább Budára képzelném őt, vagy arra valamerre, ahol a barátnője lakik. Azt semmiképpen nem gondolom, hogy falun nőtt fel, vagy hogy nem ismer minden romkocsmát, nem úgy, mint az én szegény szerelmem, ő mindig olyan volt, mintha eltévedt volna a nagy szemeivel ebben a hatalmas városban. Voltak különös szavai. Már a Margitszigeten, azon a csókolózós másnapon meglepett néhány érdekes kifejezéssel, azokért különösen szerettem.
Egressy Zoltán: Szaggatott vonal, Kalligram, 2011, 113–114.