hogy lépdelünk, együtt

de ha-volna-fiammal ma este kivételt tennék, úgy hiszem...

de ha-volna-fiammal ma este
kivételt tennék, úgy hiszem;
nyakamba kapnám, sózsák,
mondanám, s futkározni is
hagynám, mert itt, ahol most élünk,
itt ez most jó környék, rendes,
és ha-volna-fiamnak lenne apró bakancsa,
belül bundás, nem ázna át soha,
teát, pálinkát nem is vinnék,
mert épp csak leugrunk, ugye?,
aztán máris haza — áthűlni idő se legyen —,
cipőjét gyorsan húznám le, „mutasd a zoknid”,
meleg, száraz, rendben,
pár sort még mesélek,
hogy nyugodtan, szép filmben aludj,
de látod, hiába vigyáztunk
— nadrágod is átázott —,
nem sikerült neked mamát álmodnunk.

Dukay Nagy Ádám: Védett kor (részlet)
D. N. Á.: Hosszú eltáv, Parnasszus–FISZ, 2002, 34.