Ágyi poloska

A kocsma tulajdonosa megrendelte a rovarirtást, háromszor jönnek két-három hét szünetekkel, a poloska szaporodási szokásainak figyelembevételével állapítják meg az időpontokat. Mindenki tudja, melyik nap jönnek, aznap este korábban, nyolckor bezár a kocsma, másnap a pultosnő meséli, hogy minden szegletbe befújnak, utána gázt engednek be, ami olyan sűrű, hogy még reggel is órákig kell szellőztetni. Ahogy ezt meséli, mi, törzsvendégek mindannyian vakarózunk. A néhány turista, aki betéved a helyiség központi fekvése és az alacsony árak miatt, nem vakarózik. Nem tudni, azért-e, mert jólneveltek, vagy mert rájuk nem hat a tömegpszichózis.

van a kocsmában. Eleinte csak suttogva beszélünk róla, mindenféle bakteriális fertőzéseket, allergiákat emlegetünk, vakarózva, elsősorban a lágyékrészeken, a puha felkar-belsőn, de a lábszáron is örökké mintha mászna valami. Szerintem látszania kellene, nem létezik, hogy a poloska olyan kicsi, hogy ne lássa senki. Egy joviális úr hozzáteszi, hogy vannak fejlettebb példányok is, melyek éppen megszívták magukat, azok láthatók. Miközben beszél, a pult rusztikus gerendázatának repedéséből előmászik egy két milliméter átmérőjű korong, körben lábakkal. Mielőtt a jelenlévő biológus szakértők megpróbálnák azonosítani a kis lényt, az említett úr hüvelykujjával elnyomja az állatot, kilapítja, így az átmérője másfélszeresére nő, de nem lehet többé felismerni. Normálisan fel kellene ugranom, csapkodni, vakarózni, menekülni, itthon ruhástól ugrani a fürdőkádba, füstölőt égetni, rovarirtókat hívni. Helyette elhúzódom a faltól, rendelek a söröm mellé egy viszkit is, és lakonikusan hallgatom egy ősz hajú nyugdíjas magyarázatát arról, hogy gesarol kellene, ddt, az ugyan nagyon büdös, de hatására az ötvenes évek óta gyakorlatilag eltűnt az ágyi poloska. Addig a legtöbb háztartásban volt poloska, bolha, ilyesmi. A mi háztartásunkban szerintem nem, azt a nagyanyám mesélte volna. Mesélte azt is, hogy ostromkor a vizes strangokon a csótányok a harmadik emeletre is feljöttek, éjszaka a padlón csak úgy ropogtak a kitinpáncélok a lábuk alatt, ahogy a sötétben kimentek a mellékhelységre vagy légiriadó esetén rohantak lefelé az óvóhelyre. Ez a háború egyik kellemetlen velejárója volt.

A kocsma tulajdonosa megrendelte a rovarirtást, háromszor jönnek két-három hét szünetekkel, a poloska szaporodási szokásainak figyelembevételével állapítják meg az időpontokat. Mindenki tudja, melyik nap jönnek, aznap este korábban, nyolckor bezár a kocsma, másnap a pultosnő meséli, hogy minden szegletbe befújnak, utána gázt engednek be, ami olyan sűrű, hogy még reggel is órákig kell szellőztetni. Ahogy ezt meséli, mi, törzsvendégek mindannyian vakarózunk. A néhány turista, aki betéved a helyiség központi fekvése és az alacsony árak miatt, nem vakarózik. Nem tudni, azért-e, mert jólneveltek, vagy mert rájuk nem hat a tömegpszichózis.

Közben a néhány éve teljesen felújított hely téglaberakásos faláról kiderül, hogy valami speciális tapéta, a sima lapra kb. fél-egy centiméteres áltéglavégek vannak felragasztva. Állítólag a tapéta alatt lappanganak az ágyi poloskák, az általános felmelegedés hatására felélednek és támadásba lendülnek. Többen fontolgatjuk, hogy másik törzshelyet keresünk, halkan, nem megbántva a néha dragonyostisztként, néha terézanyaként működő pultost. Végül valaki bedob egy százast a zenegépbe, miért nincs két életem, tedd a kezed a farzsebembe. A törzsvendégek táncra perdülnek a szűk bokszsorok között, összekapaszkodnak a párok, arcukon izzadt, foghíjas mosoly.