1 Uram, hallgass. Már elég sokat
beszéltél. És elég sokat hallgattál mást.
Hű vagy Te egyáltalán hozzám?
Hiszel Te bennem? Féltesz
úgy istenigazából?
2 Istenigazából jöttünk, mesterségünk
címere: Zsoltár. Így énekel az a sok
Dávid király, akit eddig a hátán
hordott a föld. Na, nem mindenkit
hord a hátán a föld, aki él.
3 Nagyapám egyszer
meg akarta lovagolni
a disznónkat. Két lépést ment vele
a máskor oly békés állat,
aztán a legnagyobb sárhoz
érve levetette a hátáról.
Ímé, az ellenség a földhöz
paskolja életemet.
4 Az az igazság, hogy előbb
én, a 15 kilós kisgyerek
ültem a disznó hátára,
és azt vidáman tűrte.
5 Az az igazság,
hogy Istent se kéne
túlterhelni. Kérjünk tőle
hosszú életet, de másnak
bajt sose. Legjobb semmit se kérni.
6 Elgondolom, mikor avatkozott be.
Amikor én nem estem le
a disznóról, vagy amikor
nagyapám igen? Amikor
nagyapámnak semmi
baja nem lett, mert
puha sárba esett, vagy amikor
kinevettük, mert pont
a sárba esett. Mi a jó?
7 Elfogyatkozik az én lelkem,
vagy épp egyre gyarapodik?
Siess, nehogy lemaradj rólam!
8 Mutasd meg nékem az utat,
mely Istenigazába visz.
A földön van egyáltalán?
9 Nem vagyok a szolgád,
de alkalmi megbízásaidat
néha ingyen is megcsinálom.
Lekaszáltam a rétedet,
megöntöztem a szomjazó
gesztenyefádat. Amikor
Neked is eszedbe jutott
megitatni, behoztam egy könyvet
az eső elől, melyben akár Neked
szóló szavak is lehettek.
10 Nem vagyok a szolgád,
ezért nem kínozlak
követelődző engedelmességemmel.
11 Nem vagy a főbérlőm, a hitelezőm,
a szállásadóm, a házasságszerzőm,
a bébiszitterem. Mert a szállásdíjról
egy szót se váltottunk, minek is,
ha a pénzt is neked kéne kölcsönadni
rá, a gyerekekről pedig én tartozom
beszámolni neked. Nem akarom
megváltoztatni az életem.
Megjelent a Műút 2014045-ös számában